Éjjel-nappal fokozott figyelőszolgálatot rendeltek el a Dunán Mohácsig a baleset miatt
2019. május 30. csütörtök 12:11

A Dunán szerda este történt hajóbaleset miatt haladéktalanul elrendelték a harmadfokú készültségnek megfelelő, fokozott éjjel-nappali parti figyelő-jelentő szolgálatot - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF).
Közleményük szerint a fokozott szolgálat a Duna Budapest alatti szakaszán a déli országhatárig, három vízügyi igazgatóság területén, a közép-Duna-völgyi, a közép-dunántúli és az alsó-Duna-völgyi területén van érvényben.
Négy vízi járműves figyelőszolgálatot rendeltek el a déli M0 híd alatt, Tassnál, a solti rakodónál és Baján, a Türr István hídnál.
Egy kitűző hajó még az éjszaka folyamán a baleset helyszínére érkezett és azóta is biztosítja a nemzetközi hajóút kitűzési feladatait, ahol részleges hajózárat rendelt el a hatóság.
Egy további kitűző hajó is részt vesz a munkában, amely a Duna Baja és Solt közötti szakaszát felügyeli. A kiemelést elősegítendő a baleset helyszínén vízsebességméréseket és mederfelmérést végeznek nap folyamán.
A Duna vízállása Budapestnél szerda este 21.00-kor 501 centiméter volt, csütörtök délelőtt 10 órakor pedig 513 centiméter. A vízhozam délelőtt 4470 köbméter/secundum volt a Duna fővárosi szakaszán, a tetőzés ideje alatt szombaton kora este pedig 5550 köbméter/secundum várható - írta az OVF.
Dél-koreai turisták esti sétahajózáson vettek részt a Duna budapesti szakaszán az idegenvezetőikkel. Hajójuk - fedélzetén 33 dél-koreai turistával és a kéttagú magyar személyzettel - egy nagyméretű luxushajóval ütközött és elsüllyedt a Margit hídnál. Legalább heten meghaltak.
MTI - Fotó: MTI/Lakatos Péter
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Itt a fordulat: eső, szél, lehűlés...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Még egy hétig nem a Keletibe érkeznek...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert...
- Egy héten át razziáznak a rendőrök az...