Egyre súlyosabb a munkaerőhiány az építőiparban
2017. március 31. péntek 14:43

Állami foglalkoztatási program indítását javasolja az építőiparban az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) - mondta Koji László, a szervezet elnöke az M1 aktuális csatornán pénteken.
Az ÉVOSZ elnöke szerint a közmunkások és a munkanélküliek, esetleg a más ágazatokban dolgozók között vannak olyanok, akik szívesen átmennének az építőiparba, ha felkeltik az érdeklődésüket; az építési vállalkozók közreműködnének a betanításukban.
Az építőiparban a következő két-három évben minimum 10-15 százalékos bruttó béremelést kell végrehajtani, hogy több szakember ne menjen el, illetve megpróbálják visszacsalogatni azokat, akik elmentek, vagy máshonnan legyen szakember az építési munkákra - fejtette ki. Úgy vélte, amelyik építési vállalkozó ezt nem tudja megtenni, az "kikopik" a piacról, vagy nagyon nehéz helyzetben lesz.
Koji László rámutatott: minden építőipari alapszakma hiányszakmának számít, különösen kőműveseket, ácsokat, burkolókat, villanyszerelőket keresnek.
Kitért arra is, hogy a szakemberek, vállalkozások nem kellően mobilak. Pedig ha valakinek Ózdon vagy Békéscsabán nincs munkája, de Budapesten vagy Szombathelyen lenne, akkor fel kell kerekedni - mondta, hozzátéve, hogy ennek plusz költségeit szerinte a piac meg fogja fizetni.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...
- Orbán Viktor: a békéhez erő kell, a...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Pénteken talán már eltehetjük az...
- Hétfőn a magyar írásbelikkel...
- Kell az erősítés, szolgálati kutyákat...
- Fehér füst szállt fel a vatikáni...
- A PTE-n tanul szeptembertől az első...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...