Egymásra mutogatnak a politikusok a devizahitelek kapcsán
2013. augusztus 08. csütörtök 14:02

A Fidesz szóvivője szerint egyre több jel utal arra, hogy "a Gyurcsány-Bajnai-kormányok állításukkal ellentétben nagyon is jól tudták, hogy milyen veszélybe sodorják a családokat, amikor a devizahiteleket felpörgették".
Zsigó Róbert csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján hozzátette: a baloldal tudatosan hagyta, hogy a magyar családok devizában adósodjanak el, mert ez a bankoknak jó üzlet volt. A fideszes politikus szerint az előző kormányok szándékosan okoztak kárt az embereknek, ráadásul cserbenhagyták őket.
Szavai szerint az elmúlt napokban Gyurcsány Ferenc volt kormányfő és Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke is beismerte, hogy az akkori kormányok hibáztak a devizahitelek állami szabályozásával kapcsolatban. Zsigó Róbert utalt az egyik bank vezetőjének nemrég tett nyilatkozatára is, amely szerint ő már 2007-ben "megmondta az akkori kormánynak és a jegybanknak, hogy állítsák le a devizahitelezést, de nem törődtek vele".
A Fidesz szóvivője szerint ezek után felháborító, hogy a baloldal "naponta próbálja sikálni a felelősségét" és azt hangsúlyozzák, hogy az első Orbán-kormány vezette be a devizahiteleket. A Fidesz szóvivője felhívta a figyelmet arra, hogy az első Orbán-kormány idején "a kutya nem vett fel" devizahitelt, mert olyan erős otthonteremtési támogatási rendszer volt, hogy "bolond lett volna bárki devizában eladósodni". Hangsúlyozta: 2004 előtt a teljes hitelállomány 1 százaléka volt csak devizahitel.
A kormányváltást követően azonban az új kabinet megszüntette a kamattámogatást és a hitelkedvezményeket, és csökkentette a hitelplafont, a devizahiteleket ugyanakkor alig szabályozták - mondta a kormánypárti képviselő, aki szerint ennek lett az eredménye, hogy 2010-re minden harmadik háztartásnak volt devizahitele, amelyek mértéke 2004-hez képest a 140-szeresére nőtt, és a teljes lakossági hitelállomány 50 százalékát tette ki.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...

