Egy évvel elhalasztották a szociális temetés bevezetését
2013. december 17. kedd 15:22
A parlament keddi döntésével 2015-re halasztotta a szociális temetés bevezetését. Az Országgyűlés szeptemberben úgy módosította a temetkezésről szóló törvényt, hogy 2014. január 1-jétől az elhunytak hozzátartozói szociális temetést kérhetnek az önkormányzattól.
Szociális temetésnél a hozzátartozót nem terhelik költségek, az állam ingyenesen biztosít sírhelyet és koporsót vagy urnát, gondoskodik a holttest hűtéséről, szállításáról. A hozzátartozó vállalja, hogy ő vagy akit felkért, közreműködik az elhunyt temetésre való előkészítésében (mosdatásában, felöltöztetésében), a sír kiásásában és visszahantolásában, a koporsó vagy az urna szállításában a temetőn belül, továbbá a sírba helyezésben vagy az urnaelhelyezésben. Ha a haláleset kórházban történt, vagy az elhunytat felboncolták, az intézmény készíti elő a holttestet a temetésre.
A szabályozás alapján a fenntartó minden köztemetőben köteles külön parcellát kijelölni a koporsós vagy urnás szociális temetésre.
Ha a hozzátartozó szociális temetést igényelt, de nem tudja teljesíteni az említett feladatokat, az önkormányzat közköltségen temetteti el az elhunytat. Ez esetben a temetési költségek hagyatéki teherként érvényesíthetők.
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter múlt pénteken nyújtotta be a fejlesztéspolitikával összefüggő törvények módosítását célzó javaslatát. Az indítvány egyik pontja indoklás nélkül 2015. január 1-jére halasztja a szociális temetés bevezetését. A törvényt az Országgyűlés kivételes sürgős eljárásban fogadta el.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...

