Diákhitel miatt is megjelenhet a behajtó
2011. január 13. csütörtök 09:55
Ugyan sok egykori hallgató zúgolódik az internetes fórumokon és blogokon a diákhitel visszafizetésének feltételei miatt, a szakember azt állítja, a kölcsönt felvevők igen kis százaléka marad adós a törlesztéssel. Aki azonban több mint fél évig nem fizet, azzal a hitelközpont szerződést bont, és elkezdődik a behajtási eljárás.
"Probléma abból szokott adódni, hogy amikor a diák hitelt vesz fel, nem gondolja át a visszafizetés feltételeit" - mondta Imre Zita, a Diákhitel Központ Zrt. kommunikációs vezetője.
Jó néhány egykori hallgató számol be arról, hogy minden előzetes figyelmeztetés nélkül kopogtattak nála a behajtók. Imre Zita szerint azonban ez kizárt, hiszen szigorúan ellenőrzött szerződésbontási procedúra előzi meg az ügynek az adóhatósághoz irányítását. Nem beszélve arról, hogy a központ havonta küld tájékoztató levelet a hitelfelvevőnek az általa megadott értesítési címre, ha nem fizeti ki az esedékes törlesztőrészletet. Hangsúlyozta, hogy a kétszázezer főt meghaladó hiteligénylő mindössze két-három százaléka nem fizeti rendszeresen a kölcsönt, mégis jellemzően az ő felháborodásuktól hangos a sajtó.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- A strandok többségében május második...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

