Csökkenthetik a pályakezdő fiatalok minimálbérét
2012. június 01. péntek 09:15
Nagymértékben segítheti a pályakezdő fiatalok foglalkoztatását, hogy ha - mint több uniós tagállamban - Magyarországon is csak bizonyos ledolgozott idő után kapják meg a teljes minimálbért - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában.
Czomba Sándor kifejtette: sok országban a 18 éves pályakezdő a mindenkori minimálbér nyolcvan százalékát kapja, amit évente 5-5 százalékkal emelnek, így 22-23 éves korában éri el a fizetése a teljes minimálbért.
"A pályakezdő fiataltól nem lehet elvárni, hogy a második napon már úgy teljesítsen, mint az, aki húsz éve a munkapadnál vagy az irodában dolgozik, tehát reális ez a fajta különbségtétel, amivel ráadásul óriási mértékben sikerül munkához segíteni a pályakezdő fiatalokat az érintett tagállamokban" - mondta az államtitkár.
Czomba Sándor megfontolandónak tartja ennek a rendszernek a magyarországi bevezetését. Úgy véli, a jól fizető munkahelyekkel, gazdasági növekedéssel "elérhető, hogy se fiatal, se idősebb ne vágyjon el az országból" - tette hozzá az államtitkár.
Forrás: InfoRádió
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Visszahívják a Lidlben árusított...
- Minden korábbinál több magyar...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...

