Családi adókedvezményeket javasolnak
2010. május 27. csütörtök 17:22
A Pálinkás József akadémikus által életre hívott testület munkacsoportjainak javaslatait ismertető sajtótájékoztatón Kopp Mária egyetemi tanár azt mondta: mindenképpen a család nagyságával, a gyerekek számával arányos adórendszerre lenne szükség, ám a sokféle családtípus miatt a francia modellhez hasonló rendszer bevezetése Magyarországon nagyon bonyolult lenne.
A szakember szerint egy olyan rugalmas rendszer kialakítására lenne szükség, amelyben a nők szabadon dönthetnének arról, hogy a gyermeknevelés mellett mennyi időt kívánnak munkában tölteni. Ehhez azonban - tette hozzá - rugalmas foglalkoztatási formákra, otthoni munkalehetőségekre, családbarát munkahelyekre, ezeken belül például munkahelyi óvodákra lenne szükség.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy mindehhez új együttműködési formák kialakítására van szükség a férfiak és nők, az apák és az anyák között.
Nagy Beáta egyetemi docens ezzel összefüggésben arra mutatott rá, hogy jelenleg Magyarországon a házi munkák mintegy háromnegyed részét a nők végzik, ráadásul, mint fogalmazott, a magyar férfiak az általuk végzett kevés házimunka egyhangúságát a nőknél sokkal rosszabbul viselik.
Véleménye szerint a családon belüli munkamegosztást újra kellene gondolni, és arra ösztönözni a férfiakat, hogy nagyobb részt vegyenek ki a házi munkából.
A NK javaslatait már eljuttatták a leendő kormány tagjainak, és a testület tagjai abban bíznak, hogy javaslataikból minél több bekerül majd a kormány ágazati programjaiba.
Az újságíróknak kiosztott 15 oldalas javaslatcsomagban egyebek mellett az áll: ne tekintsék a gyermekgondozást választókat "inaktívaknak". Ez például abban nyilvánuljon meg, hogy a gyermekeiket otthon gondozók után ne kelljen egészségügyi járulékot fizetni.
Közölték azt is, célszerűnek tartanák a gyermekgondozási ellátások feltételrendszerét úgy átalakítani, hogy az segítse az anyák fokozatos, részmunkaidős munkába állását a gyermek egyéves kora után.
Erre példaként azt javasolták, tegyék lehetővé, hogy a négy órában dolgozó anya "fél-gyest" kapjon, ám ennek arányában a gyes ideje hosszabbodjon meg.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meleg, napsütéses nap vár ránk szombaton
- Ha bajba kerül az Adrián, magyar...
- Több mint száz épületben pusztítottak...
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- A földről és a levegőből is irtják a...