Combon szúrták Tomcat plakátoló aktivistáját
2008. november 20. csütörtök 09:03
A közlemény szerint a támadó azután rántott kést, hogy szemügyre vette a plakátot és megkérdezte: vajon a Tomcat néven ismert Polgár Tamás látható rajta? Dulakodást követően a plakátragasztó 21 éves aktivistát a támadó combon szúrta, majd elmenekült.
A közleményben beszámolnak arról, hogy a sérült aktivistát kórházba szállították, és a rendőrség is intézkedett az ügyben.
"A Zöld Párt vezetősége önmagában a támadás ténye mellett megdöbbentőnek találta azt is, hogy a későbbi kihallgatások során a rendőrség az áldozatot és a tanúkat is megpróbálta lebeszélni arról, hogy politikai indítékot lássanak az eset mögött" - áll a párt közleményében.
A Zöld Párt elvárja a pártoktól, hogy közleményben határolódjanak el ettől a szégyenteljes incidenstől, a rendőrségtől pedig, hogy fogják el a támadót. "Az újabb erőszakos politikai cselekmények elkerülése érdekében követeljük a tettes gyorsított eljárásban történő példaértékű megbüntetését" - áll a közleményben.
A szervezet honlapja szerint Polgár Tamás a szervezet képviselőjelöltje a januári, IX. kerületi időközi országgyűlési választáson. Erre azért kerül sor, mert Gegesy Ferenc, a IX. kerület polgármestere szeptember közepén lemondott a 12-es számú egyéni országgyűlési választókerületben szerzett parlamenti mandátumáról.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A PTE oktatóintézménye lett a Fejér...
- Negyvenezerbe kerülnek Mohácson egy...
- Csodás égi jelenség lesz...
- Névadójukra emlékeztek a Szentágothai...
- Több mint fél évszázada kezdték...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Kommandósok csaptak le az illegális...
- A brutális hőség miatt piros...
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- Szeptembertől ismét emelkedik a...