Cigányok tüntettek a cigányozás ellen
2009. március 21. szombat 16:59
A megmozdulás szervezői petícióban követelték Majtényi Lászlótól, az Országos Rádió és Televízió Testület elnökétől, hogy indítson vizsgálatot "a rasszista megnyilvánulásoknak helyet és teret adó" televíziós műsorok miatt. A VIII. kerületi Mikszáth Kálmán téren, az ORTT székházának közelében tartott demonstráción megjelent Majtényi, aki a petíció átvétele előtt azt mondta: az általa vezetett testület tavaly gyűlöletbeszéd miatt többször is elmarasztaló határozatot hozott.
Hozzátette: a romák ábrázolásáról, megjelenéséről átfogó vizsgálatot indítanak a televíziós műsorok alapján, és az eredményeket összehasonlítják a 2003-as vizsgálati adatokkal. Az ORTT elnöke azt mondta: bármit is tesznek, kevés, mert a gyűlölködést hatósági eszközökkel nem lehet megszüntetni.
Setét Jenő, a Roma Polgárjogi Alapítvány igazgatója, a demonstráció egyik szervezője a mintegy száz ember előtt azt hangozatta, az állampolgári és az adatvédelmi jogok országgyűlési biztosa egyetlen esetben sem emelte fel szavát, nem indított vizsgálatot a "cigányozás" és a gyűlölködés miatt.
"A rasszistáknak és a gyűlölködőknek az a szándékuk, hogy maguknak tulajdonítsák a jogot arra, hogy kijelöljék, ki az első és másodrendű állampolgár" - jelentette ki a roma jogvédő szervezet igazgatója, hozzátéve, ezek a megnyilvánulások a demokrácia alapkövét, az alkotmányt, továbbá a jogállamiságot, s így az egész társadalmat támadják, és egyenlőségjelet akarnak tenni a "bűnöző" és a "cigány" között.
Szilvási István zenész, az antirasszista tüntetés másik szervezője a mintegy száz ember előtt arról beszélt, hogy az uszításnak, a rasszizmusnak már halálos áldozatai is vannak. Megjegyezte, a médiában az utolsó három hónapban soha nem látott mértékben felerősödtek a cigányellenes megnyilvánulások, márpedig ezek az uszítások megengedhetetlenek egy demokráciában.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az évforduló alkalmából az ország több városában hasonló demonstrációkat tartanak jogvédő szervezetek, civilek.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vandál pusztított el egy facsemetét a...
- Hatalmas füst borította be Pécset -...
- Kommandósok csaptak le az illegális...
- Ritka madár is gyűrűt kapott a...
- Huszonöt éve él a Mecsek-oldalban...
- Dobogóra állhatott a baranyai...
- Orbán Viktor: a háborút Oroszország...
- Kedden indul a Bőköz Fesztivál...
- Vár ránk a nyár, egy szál bikini is...
- Megvan a PMFC új tulajdonosa, Baksa...