Budai Bernadett szerint lassan újra dübörgünk
2008. augusztus 22. péntek 18:21
Az egyensúlyteremtés legnehezebb szakaszán túl vagyunk - hangoztatta a szóvivő.
Közölte: a GDP 2008 második negyedévében 2,2 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, ez pedig az elemzők által várt értéknél is jóval magasabb.
Budai Bernadett szerint a növekedés az előző negyedévhez képest is gyorsult, 0,6 százalékkal.
Az eurózónában és a 27 tagállam átlagát tekintve is csökkent ez az érték, a magyar 0,6 százalékos növekedés így igen kedvezőnek tekinthető - vélekedett.
A kormányszóvivő szerint a növekedés lassulásában korábban jelentős szerepet játszott az egészségügy, az oktatás, a közigazgatás átalakítása, a szolgáltatások költséghatékonyabbá tétele. Hozzátette: ez a folyamat mára befejeződött, így az állami szolgáltatások már nem fékezik a növekedést, sőt szerepet játszanak a második negyedéves GDP-bővülésben.
Budai Bernadett a mezőgazdaság kapcsán azt mondta, a tavalyi, kiugróan rossz év után az idei év kedvező termése vélhetően megmutatkozik a GDP növekedésében.
Kitért arra, hogy a kormány egész évre 2,4 százalékos GDP-bővüléssel számol.
A reálbérek kapcsán közölte: a 0,5 százalékos növekedés 8,2 százalékos bruttó béremelkedés mellett 6,8 százalékos inflációval számolva történt.
A január-júniusi reálkereset - a fogyasztóiár-index 6,8 százalékos növekedése mellett - 0,5 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Tíz éve "Moszkva" felirat, rövidesen...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Két baranyai tóba is érkezett...