Bende: átszervezés vár a tűzoltóságra
2010. május 09. vasárnap 18:46

Abban bíznak, hogy az új kormány és az új Országgyűlés a szakmai véleményeket meghallgatva hoz döntést a szükséges átszervezésekről - mondta Bende Péter vezérőrnagy, aki a fővárosi tűzoltóság parancsnoka is.
Közölte: a tűzoltósági szervezetekben egyszerűsíteni kell az adminisztrációt, valamint az olyan „sallangokat", amelyek elszívják a pénzt és az erőt. Hozzátette: erős, célirányos szakmai felügyelet létrehozása szükséges, mert külső erőforrásra nem számíthatnak a tűzoltóságok.
Bende Péter szerint az egyik lehetőség, hogy újra államosítják a tűzoltóságokat, mint ahogy az a rendszerváltozás előtt volt Magyarországon, és több környező országban az utóbbi években megtették, de ebben az esetben a végrehajtói szinten jelentős létszámleépítéssel kell számolni, amelynek lehetnek „káros kihatásai".
A másik lehetőségként, amelyet az MTSZ elnökeként is támogat, tűzoltóságok teljes önkormányzatosítását említette. Meggyőződése, hogy ebben a rendszerben a tűzvédelemből származó pénzeket, hozzájárulásokat és egyéb támogatásokat is hatékonyabban lehetne felhasználni.
A tűzoltó tábornok azt hangsúlyozta: nincs országos tűz, helyi tüzek vannak, amelyeknek nagyon ritka esetben lehetnek országos kihatásai. Ezért az önkéntes tűzoltóságok jelentősebb, központi forrású támogatását sürgetik. Korszerű járművekkel kell ellátni ezeket a tűzoltóságokat, mert ők az első számú beavatkozók egy-egy adott körzetben - fűzte hozzá.
Bende Péter Szent Flórián, a tűzoltók védőszentjének napja alkalmából azt kívánta a ligetbe kilátogatott több ezer embernek, köztük a száz tűzoltónak és családjának, hogy öt év múlva olyan köztársaságban éljünk, ahol ha bárki bajba kerül, 10 perecen belül ott legyen a segítség. Megjegyezte, még ma is vannak olyan fehér foltok az országban, ahová csak 30-40 percen belül tudnak kiérni a tűzoltók.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Hurrá, hurka!
- Több mint száz épületben pusztítottak...
- A hét végéig még pótlóbuszozhatunk a...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Nyomtalanul eltűnt Skóciában egy...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Gomolyfelhőkből érkezhetnek záporok,...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- Újabb visszaéléssel vádoltak meg egy...