Balsai: 3,3 milliárd önreklámozásra
2008. július 24. csütörtök 17:32

A politikus csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján közölte: Bajnai Gordon szakminiszter azt ígérte, hogy már 2007-ben 10-12 megaberuházás pályázati anyaga jut el Brüsszelig, ezzel szemben mostanáig, tehát 2008 derekáig mindössze a debreceni villamos esetében valósult ez meg; olyan kiemelt projekteknél, mint a 4-es metró, az M7-es és az M43-as autópálya, nem.
Arra a kérdésre, hogy "kinek jó ez", Balsai István Szetey Gábor volt államtitkárt és Baráth Pétert, Baráth Etele szocialista politikus fiát, a Miniszterelnöki Kabinet kommunikációs főigazgatóját jelölte meg. A Magyar Nemzet információi szerint a nevükhöz köthető cégek a kedvezményezettjei a Miniszterelnöki Hivatal félmilliárd forintos pályázatának.
Balsai István az "Új Magyarország benned van" szlogenű kampányt is megemlítette, ami mintegy másfél milliárd forintba került, de a hatása a politikus véleménye szerint nem volt számottevő. Ugyanebbe a pazarlási kategóriába sorolta azt a 360, illetve 197 millió forintot, amelyet két kereskedelmi televízió kapott.
A képviselő kiemelte az Állami Számvevőszék által is kifogásolt, dekorációkra költött 79 millió forintot, valamint a hasonló összegű ajándékokat, rendezvényeket. "Riasztónak" nevezte, hogy egy olyan rendezvény, amelyre valóban nagy szükség volt - a 33 leghátrányosabb helyzetű kistérség vezetőinek találkozója -, alig egymillió forintot kapott.
MTI - Fotó: Index.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Szenzációt keltett Horthy Miklós...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Kommandósok csaptak le az illegális...