Az önkormányzatok dönthetnének az éjszakai szeszesital-árusításáról
2019. július 04. csütörtök 16:46

A fideszes Kocsis Máté lehetővé tenné, hogy a helyi önkormányzati képviselő-testületek rendeletben dönthessenek a településen található dohányboltokban a 22 és 6 óra közötti szeszesital-árusításról.
A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője csütörtökön nyújtotta be az erről szóló módosító indítványát a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításával és a nemdohányzók védelmével összefüggő, a Ház előtt fekvő törvénymódosítási javaslathoz.
A korlátozás első alkalommal történő megsértése esetén a jegyző 50 ezertől 500 ezer forintig, a másodszori megsértésnél 100 ezertől 1 millió forintig terjedő bírságot szabhatna ki, ha pedig a jogsértést harmadik alkalommal követik el, úgy a jegyző kezdeményezi a vámhatóságnál a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységre vonatkozó engedély visszavonását - olvasható az Országgyűlés honlapján elérhető indítványban.
Kocsis Máté módosító javaslata indoklásában azt írta: számos állampolgár nyugalmát zavarják, hogy éjszaka "egyesek az üzletben megvásárolt szeszes italt az üzlet előtti közterületen hangoskodva fogyasztják el".
Természetesen a közterület-felügyelők és a rendőrök megteszik a szükséges intézkedéseket a szabályszegőkkel szemben, de a jegyzőnek jelenleg nincs hatásköre a nemzeti dohányboltok működésére, ezáltal a lakók nyugalmának megőrzésére - tette hozzá a politikus.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Egy héten át razziáznak a rendőrök az...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Egy méterrel emelkedik a Duna...
- Két baranyai tóba is érkezett...
- Még egy hétig nem a Keletibe érkeznek...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Több tanítványát is szexuálisan...