Az idén 142 érmét mutatnak be az Érembiennálén
2017. június 17. szombat 12:30

A XXI. Érembiennálén 142 érmét mutatnak be több mint 40 alkotótól, közülük nyolc díjat is kap.
A vasárnap nyíló országos érembiennáléra, amelynek 1977 óta Sopron a házigazdája április közepéig jelentkezhettek - mondta Nemes András, a Soproni Múzeum művészettörténésze. A művészek a kétévente szervezett kiállításra legfeljebb nyolc, két évnél nem régebben készült érmet küldhetnek be, amelyek mérete maximum 150X150X150 milliméter.
A szakmai zsűri döntése alapján nyolc művészt díjaztak, a tárlat nagydíját, a Ferenczy Béni-díjat Bakos Ildikó kapja. A művészettörténész arról is beszélt, hogy a XXI. Érembiennálén látható művek közül egyesek az Arany János-évfordulóhoz kapcsolódnak, vannak történelmi témákat feldolgozó érmek és portréábrázolások is. A benyújtott alkotások között van bronzból, ezüstből, kőből és műanyagból készült egyaránt - jegyezte meg. Az érembiennállé anyagából minden alkalommal katalógus is készül, amely két éve az esemény internetes oldalán is hozzáférhető - mondta Nemes András.
A XXI. Érembiennálé megtekinthető augusztus 6-ig Sopronban, a Lábasházban. A 2017. évi érembiennálé díjazottjai: Bakos Ildió (Ferenczy Béni-díj), Kurucz Petra (Emberi Erőforrások Minisztérium díja), Szabó Virág (Civitas Fidelissima - a leghűségesebb város, Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának a díja), Horváth László (Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének díja), Ézsiás István (Magyar Éremművészetért Alapítvány díja), Szabó Menyhért (Magyar Éremgyűjtők Egyesülete díja a legszebb emlékérem tervezőjének), Pelcz Balázs (Szabó Géza ötvösmester díja a legjobb vert érem tervezőjének), Barát Fábián (Kiss Nagy András Emlékdíj).
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A román határnál vitézkedhetnek a...
- Érkeznek a felhők, szerdán már az eső...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Balásy Szabolcs zenét szerez,...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Hetvenkilenc határsértőt tartóztattak...
- Októberre befejeződik a Pécsi...
- Sztrádanyitás: a Drávaszög közelebb...
- Önkéntes beteglátogatókat toboroztak...
- Már az őszi menetrend szerint járnak...