Az Együtt 2014 a legerősebb ellenzéki erő a Medián szerint
2012. november 07. szerda 19:57
A Medián felmérése szerint az október 23-án megalakult Együtt 2014 mozgalom máris a legjelentősebb ellenzéki erővé vált.
A HVG számára készített felmérés alapján - amelyet a hvg.hu már szerdán ismertetett - az új csoportosulás megjelenése felbolygatta a pártok erőviszonyait. Ha csak az eddig is csatasorban álló pártokra lehetne szavazni, az október végi pártpreferenciák nem sokban térnének el a szeptemberiektől. Ha viszont a szavazócédulára felkerül az Együtt 2014 is, Bajnai Gordonék szervezete a teljes választókorú népesség 14 százalékának támogatására számíthat, ami a választani tudó biztos szavazók között 22 százaléknyi voksot jelent.
Ezzel a Haza és Haladás Egyesület, a Milla Egyesület és a Magyar Szolidaritás Mozgalom által létrehozott Együtt 2014 a legerősebb szervezet az ellenzéki oldalon.
A Medián kutatása szerint a Fidesz 38, az Együtt 2014 22, Jobbik 16, az MSZP 15, az LMP 4, a Demokratikus Koalíció (DK) 3 százalékon áll a választani tudó biztos szavazók között. Az összes megkérdezett közül a Fideszt 22, az Együtt 2014-et pedig 14 százalék választaná, a Jobbik és az MSZP támogatottsága 10-10 százalék, az LMP 3, míg a DK 1 százalékra számíthat.
Az új ellenzéki formáció támogatóinak döntő része két forrásból származik: több mint négytizedük eredetileg az MSZP-t választotta volna, 36 százalékuk viszont ezt megelőzően egyik pártot sem támogatta.
A választói mozgalom létrejöttéről a megkérdezettek 61 százaléka értesült, a teljes szavazókorú népesség 53 százaléka azt is tudta, hogy a mozgalmat Bajnai Gordon volt kormányfő neve fémjelzi.
A korábbi miniszterelnök a politikusok népszerűségi listáján is második, csak Áder János köztársasági elnök előzi meg. Az államfő tetszési indexe 43, Bajnai Gordoné 41 százalék.
Az október utolsó hetében készült felmérés alapján a szavazókorú népesség 37 százalékának nincs pártja, és a megkérdezettek mindössze 40 százaléka mondta azt, hogy biztosan részt venne a választáson.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Minden korábbinál több magyar...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- A robogók és a rollerek többségére...
- Új főszponzor: dől a lé a Fradinál!
- Faggyal, havazással és széllel...

