Az áldozatokért és a turulszoborért imádkoztak
2008. augusztus 18. hétfő 08:01
A három keresztény történelmi egyház közül egyedül a Magyarországi Evangélikus Egyház lelkészei közül nem vett részt senki a rendezvényen.
Kiss Endre József református lelkipásztor a jogerős bírósági ítélet alapján elbontandó turulszobor mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy kellene egy olyan emlékmű Magyarországon, amely az összes második világháborús áldozatra emlékezik, így a deportáltakra, a polgári és katonai áldozatokra, valamint a szovjet kényszermunkatáborba hurcoltakra is.
Forgách Alajos római katolikus kanonok arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar fővárost védő katonák azért haltak meg, hogy a következő nemzedékek itt békében élhessenek.
Kalota József görög keleti érseki vikárius áldozatoknak nevezte azokat a halottakat, akik Budapestért harcoltak és életüket vesztették. Rájuk emlékeztet a turulszobor - tette hozzá.
Lányi Zsolt volt kisgazda képviselő kitért arra, hogy a második világháború második legnagyobb ostromgyűrűje - Sztálingrád után - Budapest körül húzódott. Ha Sztálingrád védőiről hősként beszélnek, Budapest védőit is így kellene emlegetni - fogalmazott.
A megemlékezés végén a résztvevők koszorúkat helyeztek el a turulszobornál.
A XII. kerületi önkormányzat turulszobor építési engedély hiánya miatti lebontása elleni kérelmét augusztus 6-án utasította el a Fővárosi Bíróság, a határozat ellen a táblához lehet fellebbezni. Az emlékművet a második világháború polgári és katonai áldozatai emlékére 2005 októberében állította a XII. kerületi önkormányzat az Istenhegyi és a Böszörményi út sarkán.
(Az MTI alapján)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Kitüntetést vehetett át a...
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Tíz éve "Moszkva" felirat, rövidesen...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Pezsgő élet a kaszinóban, csilingelő...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...
- Ittas férfit fosztottak ki a mohácsi...