Almássy Kornél lenne Dávid Ibolya kihívója

2008. augusztus 08. péntek 17:15

Jelölése esetén elindul az MDF elnöki posztjáért Almássy Kornél, a párt jelenlegi alelnöke - ezt a politikus közleményben tudatta az MTI-vel pénteken.

A dokumentum szerint, ha jelölést kap, elindul az MDF elnökségéért Almássy Kornél. Sikeres jelölése esetén Dávid Ibolya szinte bizonyosan kihívóval lesz kénytelen szembenézni, ami először fordul elő azóta, hogy 1999-ben elnökké választották - tartalmazza a közlemény.

Almássy Kornél közölte: részletes elnöki programmal akkor áll majd a nyilvánosság elé, ha hivatalosan is jelöltté válik.

A politikus számára - mint írta - fontos, hogy a versengés ne veszélyeztesse az MDF egységét. Szükségesnek tartja, hogy legyen nyílt vita a megújulásról, majd a különböző álláspontok bölcs összehangolása után legyen közös cselekvés.

Mivel a párton belül nincsenek kialakult hagyományai, elfogadott normái az elnöki kampányoknak, azt fogja javasolni, jöjjön létre egy bizottság, amely meghatározza a versengés szabályait.

Mint fogalmazott, "aggodalommal tölt el, hogy a Fórum hosszú ideje nem tud kitörni a kispárti szerepből, sőt, a közvélemény-kutatások szerint támogatottsága az ötszázalékos küszöb alatt állandósulni látszik.

Legfeljebb másfél évvel az országgyűlési választások előtt ez az országos politikából való kiszorulással fenyeget". Az MDF-ben óriási erő van, amelyre szüksége van a súlyos válságjeleket mutató országnak - írta a politikus.

Almássy Kornél szerint változtatni kell azon a helyzeten, hogy az MDF-ben rejlő erő nem tud érvényesülni, így sokan elvesztik lelkesedésüket, tenni akarásukat a párt tagjai közül is.

"Ezen a helyzeten változtatni kell, változtatni akarok, és a tagság támogatásával, kemény, szorgos csapatmunkával változtatni is tudok. Azt tapasztalom, hogy a megújulás igénye egyre erősebb, tagtársaim közül egyre többen bíztatnak, ezért vállalom a megméretést" - írta, hozzáfűzve: készen áll arra, hogy az antalli örökséget továbbvigye, és az MDF-et modern, értékvezérelt, sikeres párttá formálja.

Az MDF XXII. tisztújító országos gyűlését - az országos választmány március végén meghozott döntése szerint - szeptember 27-én tartja. Ekkor kerül sor a pártelnök és az elnökségi tagok megválasztására.

Március végén határozott a testület arról is, hogy április 1. és szeptember 27. között - az országos gyűlésig - általános tisztújítás lesz, március 29. és szeptember 27. között tagfelvételi és szervezetalapítási tilalom van. Így szeptember 27-ig nem lehet belépni az MDF-be, és új szervezetet sem lehet alapítani.

(mti)