Alkotmányba ütköző állami szerződések?
2008. augusztus 07. csütörtök 09:02
A napilap csütörtöki száma arról ír, hogy az épületeket eddig ingyen használó intézmények azért késlekednek, mert keveslik azt a központi normatív alapján meghatározott alapterületet, amelyet továbbra is ingyenesen vehetnének igénybe.
Az intézményeknek - emlékeztet a cikk - a vagyontörvény alapján két lehetőségük van: vagy összehúzzák magukat, vagy kifizetik a normatíván felüli terület után a piaci alapon számított bérleti díjat.
A Magyar Nemzet úgy tudja, több intézménynek jóval a teherbírásán felüli összegről szóló szerződést küldött az MNV, és ekkora összeget nem tudnának kigazdálkodni.
Az MNV szóvivője azt nem tudta megmondani, hogy mikorra hozzák tető alá a 206 bérleti és 326 vagyonkezelői szerződést, hiszen erre nem is lehetett határidőt szabni.
Cservák Csaba alkotmányjogász a lapnak úgy nyilatkozott: aggályosak az állami szervek finanszírozásának újabb szabályai, mert felvetik az autonómiák függetlenségét garantáló alkotmányos elv sérelmét.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Rengeteget pénzt fizettek meg önként...
- Magyarország örömmel biztosít...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Durva viharok, jégeső csaphat le...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...