Akció a prostitúció visszaszorítására Miskolcon
2008. augusztus 26. kedd 19:07
Pásztor Albert elmondta: az akció hétfőn indult és a tervek szerint harminc napig tart. A fokozott ellenőrzés első napján a rendőrök nyolc alkalommal tettek feljelentést, egy esetben pedig előállították az elkövetőt.
Arról is beszámolt, hogy az idén, augusztus 21-ig 606 esetben tettek szabálysértési feljelentést tiltott kéjelgés gyanúja miatt; a rendőrök 102 szabálysértőt állítottak elő, közülük 21-et őrizetbe vettek.
A kapitányság vezetője közölte: az adatok szerint az év első hét hónapjában a rendőrség Miskolcon csaknem annyi szabálysértési eljárást kezdeményezett tiltott kéjelgés miatt, mint tavaly összesen. Hangsúlyozta ugyanakkor, ez nem jelenti azt, hogy a prostituáltak száma nőtt volna a városban.
A rendőrség célja, hogy a törvény által védett övezetekből, így különösen az iskolák, óvodák, közművelődési épületek, egyházi létesítmények, temetkezési helyek környékéről teljesen kiszorítsák a prostituáltakat - tette hozzá.
Az akció részleteiről Pásztor Albert elmondta: a fokozott ellenőrzés során kép- és hangrögzítő berendezéssel ellátott szolgálati gépjárműveket használnak, amelyek minden nap "fürkészve" járják a borsodi megyeszékhely védett közterületeit, dokumentálva a prostitúciós jogsértéseket, így a "kuncsaftokat" is eljárás alá vonhatják.
Emlékeztetett arra, hogy 2001-ben Miskolc volt az egyetlen város az országban, ahol türelmi zónát jelöltek ki a prostituáltak számára, két év után azonban ez a rendelet megszűnt, így jelenleg bárhol tetten érhetők az elkövetők.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Kitüntetést vehetett át a...
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Tíz éve "Moszkva" felirat, rövidesen...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Pezsgő élet a kaszinóban, csilingelő...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...
- Ittas férfit fosztottak ki a mohácsi...