A tolnai közgyűlés nem csökkenti a tiszteletdíjakat
2008. november 28. péntek 16:10
Harangozó Tamás (MSZP) azt indítványozta, hogy december 1-től a közszférában dolgozókkal való szolidaritás jegyében 15 százalékkal csökkentse a megyei önkormányzat képviselőinek tiszteletdíját. A javaslatra 14-en szavaztak igennel, négyen tartózkodtak, tizennyolcan viszont nemmel voksoltak.
Puskás Imre (Fidesz) közgyűlési elnök a szocialista javaslatra úgy reagált: az önkormányzat 2009-es költségvetési koncepciójában megjelenik a szolidaritás, mások mellett abban, hogy a külföldi utakon részt vevő képviselők ne vegyenek fel napidíjat.
Az elnök hozzátette: a közgyűlés tagjainak országosan a legalacsonyabb a tiszteletdíja, és nem tartja arányosnak, ha ezt tovább csökkentik. Fülöpné Szűcs Mária, a Tolna Megyei Érdekegyeztető Tanács (ÉT) elnöke az ülésen emlékeztetett: a tiszteletdíj csökkentését november 10-én az ÉT vetette fel. A kérést az ÉT elnöke pénteken megismételte.
Bartos Georgina megyei főjegyző az MTI-nek elmondta: a képviselők alapdíja 2008. január 26-tól 78 ezer forint. A bizottsági elnökök, tanácsnokok 148.200 forint, a bizottságok képviselő tagjai 113.100 forint, a külső, nem képviselő tagok pedig 35.100 forintos díjazásban részesülnek.
A főjegyző hozzátette: a januári emelés előtt vetették össze más megyékben érvényben lévő tiszteletdíjakat a Tolna megyeivel. Akkor az derült ki, hogy Tolnában kapják a legalacsonyabb összeget a megyei képviselők.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- Névadójukra emlékeztek a Szentágothai...
- Csodás égi jelenség lesz...
- Szeptembertől ismét emelkedik a...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Magas rangú elismerést vehetett át a...
- Dráma születhet a mohácsi csatáról
- Lesz minden a héten: egy kis ízelítőt...
- Tizenkilenc határsértőt tartóztattak...
- Szijjártó Péter: ukrán támadás miatt...