A szokásosnál nagyobb a halpusztulás a Balatonon
2014. június 10. kedd 14:05

A szokásosnál nagyobb halpusztulás volt a nyár elején a Balatonnál, az északi és a déli parton már csaknem 15 ezer pontyféle halat szedtek ki a vízből.
Balatonudvariban döglött halak úsztak a víz felszínén közel a parthoz. Partra vetett tetemeket is több helyen látni. Az északi parton strandolók közül többen is észleltek fürdés közben döglött állatokat.
„Kétméterenként egy döglött hal látható, tele van minden, a nádas tövében és a vízen is mindenhol" - magyarázta a Híradónak egy anyuka.
Sokan annyira megijedtek, hogy azonnal kijöttek a vízből. A helybeliek szerint a nyár elején mindig több hal pusztul el, de jelezték, az idén valóban jócskán megnövekedett a számuk.
A déli parton sem jobb a helyzet. Siófokon csónakkal járnak napok óta a halőrök, és zsákszámra szállítják ki az elhullott halakat. Az elmúlt napokban megállás nélkül dolgoztak, tisztították a tó vízét.
Halgazdálkodási szakemberek szerint a halak tavaszi elhullása természetes folyamatnak tekinthető, ívási időszakban a beteg vagy idős egyedek nem bírják a fokozott energiaveszteséget. Eddig már több mint tízezer tetemet hoztak ki a vízből, az elhullás főképp a pontyféléket érinti.
„A halpusztulásban a garda mennyisége emelkedett meg az elmúlt 10 napban. A nyugati medencéből indult egy elhullási hullám, és most a keleti medencében látszik lecsengeni. Az elmúlt 10 napban a halászati őreink és a halászok összesen 13-14 ezer darab közötti mennyiségben szedtek össze elhullott gardát" - mutatott rá Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.
A halgazdálkodási hatóság szakemberei laboratóriumban vizsgálják, hogy mi okozhatta a halpusztulást a Balatonban.
Forrás: hirado.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Újra kérhetik az azonos összegű...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Ismét egyre több migráns próbál...
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Nevelőszülői képzést indít Baranyában...