A szociknak most éppen Tisza István szobra nem tetszik
2014. június 08. vasárnap 19:59
Az MSZP ellenzi Tisza István szobrának felállítását a budapesti Kossuth Lajos téren, mert a párt szerint a politikus sem saját korában, sem később nem fejezte ki a nemzet egységét, és ezen életének tragikus vége sem változtat.
Botka László, az MSZP országos választmányának elnöke, Tóbiás József, a párt frakciójának megbízott vezetője és Hiller István, az Országgyűlés alelnöke által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint nem egy műalkotásról van szó, hanem valós politikai vitáról, érdemi nézetkülönbségről, amelyet "káros és felesleges" lenne elhallgatni.
Azt írták: Tisza István "nem szerette a magyar progressziót", és a magyar progresszió sem szerette őt, és ez egy évszázad után sem változott.
Az ellenzéki párt jobban szerette volna, ha Tisza István helyett Deák Ferenc szobrát helyezték volna el a Kossuth Lajos téren, mert az ő személye és tevékenysége "megkérdőjelezhetetlenül jobban" fejezi ki az összetartozást - áll a közleményben.
Közölték, hogy az MSZP a felsoroltak alapján nem vesz részt a hétfői szoboravató ünnepségen.
Tisza István egykori miniszterelnök újjáépített szobrát hétfőn avatják fel a Kossuth téren, ahol beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök.
Tisza István 1903 és 1905 között, majd 1913-tól-1917-ig volt Magyarország miniszterelnöke.
1918. október 31-én merénylet áldozata lett.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két fiatal követett el késes támadást...
- Harminc fok, ragyogó napsütés vár...
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Beleszédülünk, úgy megvariálják...
- Extrém alacsony kisvizek jellemezték...
- Durva UV-B-sugárzásra figyelmeztetnek...
- Schőnberger Krisztián lett idén az Év...
- Nagyon káros, nem szabad etetni a...
- "Ott a helyszínen kellett volna...
- Ha ilyen virslit vett az Aldiban, meg...