A szocialisták ezúttal az államtitkárok miatt aggódnak
2013. augusztus 15. csütörtök 14:44
Az MSZP szerint a kormány semmit sem tesz a munkahelyek védelméért, csak a miniszteri biztosok és az államtitkárok száma nő.
Török Zsolt, a szocialista párt szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján az ISD Dunaferr Zrt. példáját említette, ahonnan 1500 dolgozót küldenek el. Azt mondta: a Fidesz csak beszél a munkahelyvédelemről, de valójában a kormány és a XVIII. kerületi, illetve dunaújvárosi fideszes képviselők sem tettek semmit azért, hogy megakadályozzák az elbocsátásokat a Lőrinci Hengerműnél és a dunaújvárosi üzemben.
A szóvivő bírálta, hogy miközben a Magyar Postánál csaknem 1000 embertől váltak meg, a BKV pedig 200 embert tesz utcára, az előbbinél 400 millió forint prémiumot fizettek ki, ebből 115 milliót a vezetőknek, Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezetője pedig hatmillió forint prémiumot kap.
Az MSZP-s politikus szerint az Orbán-kormány politikája nem teremt új munkahelyeket, kizárólag a miniszteri biztosok és az államtitkárok száma nő. Hangsúlyozta, hogy miniszteri biztosból már 45 dolgozik a kormányban, ez pedig több százmillió forintjába kerül a kormánynak, amely az ígéretek ellenére három év alatt mintegy 70 milliárd forintot költött eszközbeszerzésre.
Hozzátette: a kormánypárti képviselőknek azért is nehéz lehet elszámolniuk a lelkiismeretükkel, mert eközben kilencről három hónapra rövidítették a munkanélküliek ellátásának időtartamát.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lesz minden a héten: egy kis ízelítőt...
- Ökomenikus imaszobát adták át a Pécsi...
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- Dráma születhet a mohácsi csatáról
- Ennyi volt: leállnak a pogányi...
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- Nagybúcsúját ünnepelte a Pécsi...
- A pécsi főpályaudvaron és a...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Gyalogost gázolt egy részeg sofőr...