A szívás szabadsága - narkóstüntetés Pesten
2010. május 07. péntek 16:00
A könnyű drogok fogyasztásának legalizálásáért szót emelő, világszerte megrendezett Global Marijuana March (a Globális Kenderfelszabadító Tüntetések) első budapesti helyszíne 2003-ban a Vörösmarty tér volt, ahol a több ezer résztvevőnek nagyszámú ellentüntető feszült.
Juhász Péter, a Kendermag Egyesület elnöke az MTI-nek korábban azt mondta: azért emelnek szót a legális fogyasztás eléréséért, mert a dohánytermékek és az alkoholtartalmú italok jövedéki adójához viszonyítva - saját felmérésük szerint - a könnyű drog fogyasztói abban az esetben, ha ellenőrzött és szabályozott keretek között jutnának a drogokhoz, csaknem 60 milliárd forinttal gyarapíthatnák az állami költségvetést, s ezt az összeget az egészségügy rendbetételére lehetne fordítani.
Hozzátette: tudomásuk szerint csaknem félmillió embert érint a könnyű drog fogyasztása. Kutatási adatokra hivatkozva azt mondta, a felnőttek 12 százaléka már kipróbált valamilyen kábítószert, míg a fiatalok között minden második ember találkozott már drogokkal.
Juhász Péter szerint a fő probléma abból adódik, hogy a könnyű drogok dílereken keresztül jutnak el a fogyasztókhoz, és a bevétel a bűnözőkhöz, valamint a terrorizmust támogatókhoz jut el.
A vasárnapi rendezvény megtartását a budapesti rendőrség tudomásul vette.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Anyák napja: megköszönni sosem késő,...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Csodás, napsütéses, meleg napunk lesz...

