A pécsi vasútvonal is a kiemelt fejlesztések közé került
2019. július 10. szerda 11:52

A kormány 1700 milliárd forintot szán vasúti fejlesztésre a következő hat évben - mondta a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója szerdán az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című közös műsorblokkjában.
Loppert Dániel hozzátette: Debrecen, Miskolc és Pécs irányába történnek majd nagyobb pályafejlesztések.
Mint elmondta, a MÁV Zrt. a kormányzatnak elfogadásra beadott egy 2023-ig tartó stratégiát, amely bemutatja, hogy a vasúti közlekedés miként válhat versenyképessé a közúti közlekedéssel szemben.
A stratégia szerint 2025-ig a menetidőt a Budapest és Debrecen, illetve a Budapest Miskolc vonalon is két óra alá csökkenti majd a társaság. Jelenleg a MÁV Zrt. 80 kilométeren tud gyorsvasúti sebességet garantálni, de a tervek szerint 2022-re 400-500 kilométerre bővül majd ez a hálózat - tudatta a kommunikációs igazgató.
Loppert Dániel közölte azt is, hogy a kocsik és mozdonyok fejlesztése terén vannak még kihívások.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert...
- Egy héten át razziáznak a rendőrök az...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Még egy hétig nem a Keletibe érkeznek...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Egy méterrel emelkedik a Duna...
- Két baranyai tóba is érkezett...