A Magyar Szabadság Napját ünnepeljük
2012. június 30. szombat 17:58
Hivatalosan 1991. június 30-án ért véget Magyarország szovjet megszállása, igaz, az utolsó katona már korábban átlépte a határt Záhonynál.
Amikor 21 évvel ezelőtt elhagyta Magyarország területét az utolsó szovjet katona, ezzel nemcsak a szovjet megszállás ért véget - hosszú ideje elvesztett szuverenitását kapta vissza az ország. Hazánkban 1944. március 19-e, a német megszállás kezdete óta folyamatosan idegen megszálló erők állomásoztak. Ez az állapot ért véget, hivatalosan június 30-án, amit a szovjet csapatok kivonásáról szóló egyezmény rögzített. Magát a csapatkivonást már korábban, június 19-én befejezték. Az Országgyűlés 2001-ben döntött úgy, hogy a Magyar Szabadság Napját minden év júniusának utolsó szombatján ünnepli az ország.
Jeszenszky Géza, az Antall-kormány külügyminisztere később úgy emlékezett vissza, miközben a csapatkivonásokról tárgyalt Eduard Sevarnadze akkori orosz külügyminiszterrel, mindvégig ott volt benne a félelem, hogy végül az oroszok mégsem mennek haza.
A Magyar Szabadság Napját minden évben átadják a Magyar Szabadságért díjat. A kitüntetést idén Mádl Dalma, Mádl Ferenc köztársasági elnök özvegye kapta.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Minden korábbinál több magyar...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Visszahívják a Lidlben árusított...
- A robogók és a rollerek többségére...

