A köztévé is bírálja a médiatörvény tervezetét
2008. november 24. hétfő 10:28
A politikai befolyás erősödésétől és az anyagi kiszolgáltatottságtól félti leginkább a közmédiumokat a Magyar Televízió vezetése. A csatorna szakvéleménye egyenesen az Alkotmánybíróság 1992/37-es számú határozatára hivatkozik, amely szerint az alaptörvény megköveteli a rádió és a televízió szabadságát az államtól és az egyes társadalmi csoportoktól - olvasható a lapban.
A médiatörvény tervezete által nagyhatalmúra "tervezett" közszolgálati tanács - ez dolgozná ki a közszolgálati stratégiát, továbbá megkötné a finanszírozási szerződéseket a közmédiumokkal, és döntő befolyása lenne az egyes intézmények büdzséjének alakulására - nem tekinthető függetlennek, mert tagjait a pártok jelölnék - áll az MTV szakvéleményében a Népszabadság ismertetése szerint.
A közcsatornák élére kerülő vezérigazgatók pedig többszörösen kiszolgáltatottak lennének a pártok által választott irányító és felügyelő testületeknek. A köztévé bírálata számos ellentmondásra és ésszerűtlenségre hívja fel a figyelmet a törvénytervezetben; ilyen a közcsatornák kereskedelmi tevékenységének szerintük indokolatlan mértékű korlátozása vagy a munka törvénykönyvével való sokszoros összeütközés - áll a lapban.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A PTE oktatóintézménye lett a Fejér...
- Negyvenezerbe kerülnek Mohácson egy...
- Csodás égi jelenség lesz...
- Több mint fél évszázada kezdték...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Névadójukra emlékeztek a Szentágothai...
- Kommandósok csaptak le az illegális...
- A brutális hőség miatt piros...
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- Szeptembertől ismét emelkedik a...