A kortárs magyar művészetet mutatják be
2017. május 18. csütörtök 08:30

Utcára a mondanivalóddal! címmel mutatja be a magyar képzőművészet kritikus alkotóit a hatvanas évektől napjainkig a budapesti Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum (Lumú) a Római Magyar Akadémián (RMA) szerda este megnyílt kiállítása, amelyről Fabényi Júlia, a Lumú igazgatója és Szipőcs Krisztina kurátor számolt be az MTI-nek.
Fabényi Júlia, aki egyben a Velencei Képzőművészeti Biennále magyar nemzeti biztosa, elmondta, hogy a kiállítás a május 13-án kezdődött velencei seregszemlén résztvevő magyar alkotók és kortársaik művészetét kívánja bemutatni az olasz közönségnek. A tárlat címét Hajas Tibor hasonló elnevezésű, 1975-ös fotói adják.
Hajas Tibor és Csörgő Attila idén a Biennále központi kiállításába kapott meghívást. A római kiállításon szintén szereplő Várnai Gyula projektje pedig a velencei magyar pavilonban látható.
Az RMA galériájában 20 művész 41 alkotása vázol képet az utóbbi több mint fél évszázad magyar képzőművészetéről fotókkal, festménnyel, installációkkal, graffitival, grafikákkal.
Szipőcs Krisztina, a tárlat kurátora hangsúlyozta, hogy a rendszerváltás előtti neoavantgárd-generációtól induló kiállítás vezérfonalát a művész és a nyilvánosság, valamint a művészszerep képzi. Az alkotások gyakran iróniával igyekeznek "lebontani" és újraértelmezni a rendszerváltás előtti szimbólumokat. Ez látható például Szombathy Bálint Lenin Budapesten (1972) című fotósorozatán, amelyen a művész egy Lenin-transzparenssel vonult végig a városon.
A június 11-ig látható kiállítás az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a Balassi Intézet támogatásával valósult meg. Puskás István, az RMA igazgatója szándéka szerint a Biennáléval egy időben zajló kiállítás a fiatal római publikum felé kívánja nyitni a magyar kulturális intézet megújult programját.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Érkeznek a felhők, szerdán már az eső...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Októberre befejeződik a Pécsi...
- Összecsomagoltak a mohácsi rendőrök,...
- Ez volt Baranyában a legszárazabb...
- Széchenyi-díjat kapott Boros János, a...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...