A kormány hálójában vergődő fiatalokat látnak a szocialisták
2012. június 03. vasárnap 19:39
Az MSZP szerint Orbán Viktor kormánya minden tekintetben feléli a jövőt, hiszen mára az ifjúság is "a kormánypolitika fogságába" került.
Kormos Kata, az MSZP szóvivője vasárnap a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján felmérések adataira hivatkozva azt mondta, az elmúlt húsz évben még soha nem volt ilyen magas a magyarok körében a kivándorlást tervezők aránya, mint most, már minden ötödik magyar tervezi a hosszabb vagy rövidebb ideig tartó külföldi munkavállalást. Minden második 30 év alatti magyar felnőtt tervezi, hogy elhagyja az országot, tehát a fiatalok 50 százaléka elmenne innen - fűzte hozzá.
"Jól látható, hogy a kormánynak nincsenek megoldásai ezekre a problémákra és csak ötletel; őrültebbnél őrültebb ötletekkel állnak elő (...), és kétségbe is vannak esve" - mondta.
Kormos Kata szerint "minden realitást nélkülöz" az is, hogy a fiatal munkavállalók a minimálbérnek csak a 80 százalékát kaphatják kézhez. Hibás elképzelésnek tartja - folytatta -, hogy 16 évre szállították le a tankötelezettség korhatárát. Mind az oktatáspolitikában, mind a család- és népességpolitikában, mind pedig az adópolitikában azonnali, radikális változtatásra van szükség - mondta az ellenzéki párt szóvivője.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Visszahívják a Lidlben árusított...
- Minden korábbinál több magyar...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...

