A korai nyugdíj eltörléséért alkotmányt módosítanának
2011. május 14. szombat 18:14

A miniszterelnök szóvivője és a Fidesz frakcióvezetője szerint Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy lemondhasson "negyvenegynéhány éves", tapasztalt, életerős emberek munkájáról, éppen ellenkezőleg, a nyugdíjkorhatár eléréséig biztosítani kell számukra a munkalehetőséget.
Szijjártó Péter és Lázár János (képünkön) az MTI-hez eljuttatott közös közleményében az MSZP-s Harangozó Tamás szombati sajtótájékoztatójára reagált, ahol az ellenzéki képviselő azt mondta, pártja szerint totális támadás sok százezer ember megélhetése ellen a fideszes Lázár János és Balsai István nyugdíj- és szociális ellátásokra vonatkozó, pénteken benyújtott alkotmánymódosítási javaslata.
Orbán Viktor kormányfő szóvivője és a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kommünikéjében ugyanakkor azt emelte ki, hogy az elmúlt nyolc év szocialista kormányai súlyos örökséget hagytak hátra, a Gyurcsány-korszakban ugyanis a végletekig eladósították Magyarországot. "Most a legfontosabb cél, hogy az államadósságot le tudjuk győzni, ehhez szükség van az ország megújítására és mindenkinek a munkájára, aki dolgozni tud" - hangsúlyozták.
Lázár János és Balsai István pénteken terjesztette az Országgyűlés elé alkotmánymódosítási javaslatát, amely rögzítené: nyugdíjat az kaphat, aki betöltötte az általános öregségi nyugdíjkorhatárt.
Ugyanakkor törvény rendelkezhet arról, hogy a korhatárt még el nem érők is részesülhessenek nyugdíjban. A javaslat indoklása arra utal, hogy ez például a nők 40 évnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulására vonatkozhat.
A módosítás szerint "az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően folyósított nyugellátás törvényben meghatározottak szerint csökkenthető és szociális ellátássá alakítható, munkavégzésre való képesség esetén megszüntethető".
MTI - Fotó: Kovács Tamás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Egy magyar városban megtilották a...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...

