A kerékpáros szervezetek levele a Kormánynak

2008. augusztus 21. csütörtök 17:29

A kerékpáros szervezetek felszólítják a Kormányt, hogy biztosítsa a szervezeti és pénzügyi feltételeket az általa is elfogadott Kerékpáros Magyarország Program végrehajtásához.

Az aláíró szervezetek 2008. augusztus 21-én a Miniszterelnöki Hivatal előtt megtartott sajtótájékoztató keretében felkérték a kormányt, hogy egyrészt tájékoztassa a közvéleményt a kerékpározás feltételeinek megteremtésére vonatkozó terveiről, a program megvalósítása érdekében tervezett lépésekről, másrészt záros határidőn belül induljon meg az egyeztetés a kormány és a szakmai civil szervezetek között a fenti kérdésekről, a munka felgyorsításáról!

Az eseményen László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke elmondta: a 2006-ban kinevezett Miniszteri biztos koordinálásával megkezdett munka a megakadt. Kijelentette: nem hogy nem történt meg a felelős tárcák nagy részénél a szakmai munka, de még Miniszteri Biztosi intézmény is megszűnt.
Az eseményen részt vett és beszélt Bernhard Eisink, az Európai Kerékpáros Szövetség Főtitkára is. Elmondta: a szövetség arra törekszik, hogy a kerékpáros ügyeket minden országban legalább miniszteri biztos koordinálja, a szakmai munka minden érintett szaktárcánál jelenjék meg.

A tájékoztatón elhangzott: a kormány sikerről beszél, de az ezt tárgyaló kormányülésen nem kerültek szóba olyan létfontosságú tények és kérdések, melyek alapjaiban befolyásolhatják a program megvalósulását, sikerességét. Néhány ezek közül:

1.Ki fogja irányítani a tárcaközi szakmai munkát a Kormányzaton belül? Mikortól? Milyen beosztásban, milyen jogosítványokkal?

2.Mikor, hol és milyen ütemezésben teremtik meg az illetékes szaktárcáknál (KHEM, NFGM, ÖM) a megfelelő létszámú, költségvetésű és szemléletű apparátust?

3.Biztosítják-e a 2009-es hazai költségvetésből reálértéken legalább az idei évi forrásokat (2 Mrd Ft Útpénztár, Közlekedésbiztonsági Akcióprogram) a kerékpáros célokra?

4.Mikor és milyen formában kerül sor a kerékpározást érintő jogszabályi változások végrehajtására (KRESZ, kerékpáros közlekedést segítő cafeteria juttatások, költség-elszámolási lehetőségek, erdőtörvény és vízügyi jogszabályok módosítása, stb)?

5.Mikor kívánják biztosítani a kerékpáros útvonalhálózat és létesítmények fenntartásának jogszabályi és pénzügyi feltételeit, biztosítva ezáltal a kerékpározás fenntartható fejlődését?

6.Mikor teszi minden magyar iskolás gyermek számára elérhetővé az oktatásba tantervi szinten szervesen illeszkedő - a kerékpározást és környezettudatosságot tanító - programot a kormányzat?

7.Mikor tervezik kidolgozni és bevezetni azokat a kerékpáros turisztikai termékfejlesztési követelményeket, kampányokat, melyek valóban versenyképes célországgá teszik Magyarországot a kerékpáros turisták számára?

Az eseménen átadásra került egy levél Gyurcsány Ferenc Miniszterelnöknek címezve, ami összefoglalja az aláíró szervezetek kérdéseit, követeléseit, és tárgyalási szándékát.

László János
Elnök
Magyar Kerékpárosklub

Csatlakozó szervezetek:
Bringaút Egyesület
Városi Biciklisták Barátai Egyesület
Magyar Természetvédők Szövetsége
Critical Mass
Radikális Biciklisták

Háttér: www.kerekparosklub.hu


MTI/OS