A Jobbik csak a multikkal fizettetné meg a távközlési adót
2012. május 25. péntek 14:30
A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy módosítsa a távközlési adó szabályait és mentesítse az új adónem alól a magánembereket és a magyar kis- és közepes vállalkozásokat (kkv), ezzel párhuzamosan pedig a multinacionális cégeknél emelje meg az adó mértékét - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel.
Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra, hogy a kormánypárti politikusok folyamatosan azt hangoztatják: a távközlési adót a mobilszolgáltatók nem hárítják majd át a felhasználókra.
Z. Kárpát Dániel feltette a kérdést, ha ezt valóban így gondolják, akkor a kormánytöbbség miért fogadta el csütörtökön a költségvetési és a gazdasági bizottságban is azt a módosító javaslatot, amely szerint a távközlési adó maximuma idén magánszemély esetén havi 400, cégek esetében pedig 1400 forintra csökkenne havi 700, illetve 2500 forintról.
A Jobbik álláspontja szerint a mobilszolgáltatók igenis át fogják hárítani a távközlési adót, ami ellen a kormány csak úgy tudna tenni, ha ezt törvényben tiltaná meg.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Minden korábbinál több magyar...
- Visszahívják a Lidlben árusított...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...

