A Fidesz szerint gyanús, hogy az MSZP tisztára mosná Szilvásyt
2013. augusztus 18. vasárnap 16:27
A bukott baloldal fenyegeti az igazságszolgáltatást, amikor tisztára igyekszik mosni kémkedésben bűnösnek talált egykori titokminiszterét - közölte vasárnap a párt az MTI-vel.
A Fidesz Szabó Zoltánnak, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagjának vasárnapi kijelentésére reagált, miszerint erősen megkérdőjelezhető a Szilvásy György és társai ügyében ítélkező tanács függetlensége.
A Fidesz kommünikéjében arra emlékeztet, hogy a "maffiabaloldal központi figuráját, Szilvásy Györgyöt az egyik legsúlyosabb állam elleni bűncselekményben, kémkedési ügyben találta bűnösnek első fokon a bíróság".
A nagyobbik kormánypárt szerint elgondolkodtató, ahogy a bukott baloldal, Gyurcsány Ferenctől a szocialistákon át Bajnai Gordonig egy emberként áll ki Szilvásy mellett.
Vagyis nyomás alá próbálják helyezni az igazságszolgáltatást, és igyekeznek tisztára mosni egykori titokminiszterüket, akinek politikai felelőssége nemcsak a kémkedési ügyben vetődött fel, hanem "a Portik-ügyben és a romagyilkosságok ügyében is" - fogalmaz a közlemény.
"Vajon mit tudhat Szilvásy György, hogy ennyire fontos mindannyiuknak?" - teszi fel a kérdést végül a Fidesz.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...

