A 98 százalékos különadót továbbra is ellenzi az MSZP
2011. május 16. hétfő 17:10
Az MSZP szerint mára a Fidesz is belátta, hogy a 98 százalékos különadó nem éri el a célját, alkalmatlan a jó erkölcsbe ütköző végkielégítések visszaszerzésére.
Tóbiás József, a szocialisták frakcióigazgatója hétfőn sajtótájékoztatón Varga Mihálynak, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárnak a szavait idézte. A fideszes politikus pénteken a Hír TV műsorában azt mondta: a kormányzatnak keresnie kell a törvényes megoldást a 2010 előtti végkielégítések visszaszerzésére, például korábbi vezető beosztású politikusok, miniszterek esetében.
Az MSZP-s képviselő szerint ez azt bizonyítja, hogy a 98 százalékos különadó - két alkotmánybírósági döntés után - harmadszorra is elbukott, nem érte el meghirdetett célját, s ezt mára a Fidesz is belátta.
Tóbiás József emlékeztetett arra, hogy az ellenzéki pártok a múlt héten egyöntetűen támogatták az LMP javaslatát, amely lehetőséget adott volna a jó erkölcsbe ütköző állami kifizetések visszaperlésére. Ehelyett a kormánypártok azokat sújtják, akik törvényesen, hosszú szolgálati idejük miatt jutottak pénzhez - tette hozzá.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Egy magyar városban megtilották a...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...

