A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten
2017. augusztus 16. szerda 11:30

Több száz résztvevőt várnak a Magyar Elvis Klub által szerda 19 órára szervezett eseményre, amelyen mécseseket gyújtanak és akusztikus zenélés is lesz a fővárosi Elvis Presley parkban a negyven éve elhunyt amerikai énekesre emlékezve.
A rajongók világszerte megemlékeznek a Királyról, otthonában, Gracelandben felvonulással idézik meg Elvist. Budapesten 2011 óta egy belbudai park viseli az énekes nevét, az énekes ugyanis kiállt az 1956-os magyar forradalom mellett - szerepel a szervezők által az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Mint felidézték, Elvis Presley 1957 januárjában egy televíziós műsorban arra kérte a nézőket, adakozzanak a nehéz sorsú magyaroknak, és ezt követően 26 millió svájci frank értékű adomány gyűlt össze. Az énekes pontosan négy évtizede, 1977. augusztus 16-án hunyt el, mindössze 42 évesen.
Leszámítva azt a néhány minikoncertet, amelyet katonatársainak adott Németországban, az énekes soha nem lépett fel Európában, 2018. június 6-án azonban a magyar közönség is láthatja és hallhatja a The Wonder of You című produkciót: a Papp László Budapest Sportarénában a digitálisan felújított eredeti Elvis koncertfelvételeket a Cseh nemzeti Szimfonikus Zenekar kíséri, és színpadra lép özvegye, Priscilla Presley is.
Élete során Elvis Presley több mint 150 albumot adott ki, ezekből 1 milliárd darab kelt el világszerte. Mintegy hétszáz dalt énekelt lemezre, köztük olyan sikereket, mint a Jailhouse Rock, a Can't Help Falling in Love vagy a Love Me Tender. Csak Las Vegasban 636 teltházas koncertet adott.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Vaddisznóval ütközött egy Pécsről...
- Ollóval szúrta le az apját egy férfi...
- Állami intézmények informatikai...
- Idén is megrendezik Fekete István...
- Pécsi Arcok - Nyárády József, egy...
- Jégeső, zivatar csaphat le Baranyára
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Az ősszel is folytatódnak az...
- Régi fényében kapja vissza Pécs a...