50-70 millió forintos műkincsfogás Solymáron

2008. június 26. csütörtök 18:28

Mintegy 50-70 millió forint értékű az az V. századból származó műkincslelet, amit egy solymári férfinál és bűntársainál foglalt le a rendőrség - közölte az MTI-vel Vukán Béla alezredes, a Nemzeti Nyomozó Iroda műkincsvédelmi alosztályvezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A 40 éves solymári férfi 5-6 éve foglalkozott régészeti lelőhelyek felkutatásával és kifosztásával, módszeresen járta Magyarország különböző régészeti lelőhelyeit - mondta.

A most lefoglalt, V. századból származó aranyból és ékkövekből álló ékszerkollekciót a Bakonyban találta és közvetítőn keresztül eladta. A leleteket "befektetési céllal" vásárolta meg egy férfi, holott tudta, hogy illegális ásatásból származik. Ezért ő is gyanúsítottja az ügynek - tette hozzá.

A kincset egyébként külföldre akarták csempészni, de a rendőrségnek ezt sikerült megakadályoznia. A férfit és négy társát június 18-án fogták el, jelentős értékre elkövetett lopás és orgazdaság miatt folyik ellenük az eljárás. 

Tettükért 2-8 év közötti szabadságvesztést lehet kiszabni. A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a "kincskeresőt"; három társa szabadlábon védekezhet.

A sajtótájékoztatón bemutatott ékszerek kollekciója egyébként nem teljes, a rendőrök az egyik elkövető lakásán ugyanis megtalálták a teljes kollekció fényképeit és azokon szerepelt egy arany nyakperec is, amit nem tudtak lefoglalni. Az ékszert jelenleg is keresik.

Rezi-Kató Gábor, a Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese elmondta: a múzeum szakértői szerint a leletek az V. század közepéről, Attila korából származnak. Feltehetően alán nemzetiségű fejedelemi sírból kerültek elő a rendkívül értékes, egyedi ékszerek.

Jankovich-Bésán Dénes, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal irodavezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a régészeti lelet állami tulajdon, felkutatása szakértelmet igényel, mégis egyre többen végeznek ilyen fémkutatást, azért, hogy a kincseket értékesítsék.

(mti)