"2006 óta javult a testület megítélése"
2008. június 20. péntek 10:03
Összességében nézve az egyéves munkánkat és a társadalmi szervezetek véleményeit, az állampolgárok körében végzett felméréseket, úgy érzem jelentősen javult a rendőrség megítélése.
Ha pedig a politikai megnyilvánulásokat veszem figyelembe, amelyek a rendőrség szakmai munkájáról szólnak, akkor levonhatom azt a következtetést, hogy a testületről alkotott kép pozitívabb - fejtette ki Tóth Gábor.
Mint mondta, az összes rendőrnek, aki Budapesten szolgálatot teljesít, gondolkodva kell a feladatát végrehajtani. Úgy vélte, bár lehet egy intézkedés jogszerű és szakszerű, nem biztos, hogy azt meg kellett volna tenni, nem biztos, hogy arra szükség volt, és az a társadalom érdekeit szolgálta.
Ha nem, akkor a rendőrségnek nem kell ilyen fölesleges intézkedéseket tenni - válaszolta arra a kérdésre, hogy miért kellett egy békés és szemmel láthatóan nem veszélyes csoportot, amelynek tagjainál ráadásul kamerák, mikrofonok, fényképezőgépek voltak, igazoltatni.
Arra a felvetésre, mely szerint egyre több a politikai indíttatású bűncselekmény - Molotov koktélos támadások, pártirodákban eljuttatott fehér poros küldemények, politikusokat fenyegető üzenetek - akár itt a fővárosban is, Tóth Gábor úgy reagált: hatáskörükbe tartozó hat ilyen cselekményből hármat felderítettek és kiderült, csak az egyik olyan, amelyet nagyon erőltetve lehet politikai motivációjúnak beállítani.
A másik kettő nem az - közölte, majd hozzátette: az ilyen típusú ügyek mögött nincs átgondolt és szervezett elkövetés, de nyilván az sem zárható ki.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Újra kérhetik az azonos összegű...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Ismét egyre több migráns próbál...
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Nevelőszülői képzést indít Baranyában...