Új katalógus az állandó kiállításhoz

Új katalógus készült a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága, Néprajzi Osztályának állandó kiállításához az NKA támogatásával  - Begovácz Rózsa, Burján István és Vándor Andrea néprajzosok munkájaként. A kiadvány megvásárolható 700 Ft-ért minden baranyai múzeumi kiállítóhelyen.

Őstermelők: bevallás idén először

Kiknek kell bevallást adniuk?A járulékbevallást a biztosítottnak minősülő őstermelőknek kell leadniuk, vagyis azoknak a gazdálkodóknak, akik elmúltak 18 évesek, nem rendelkeznek nyugdíjjal, illetve más biztosítási jogviszonnyal, és a rájuk vonatkozó öregségi nyugdíjkorhatárig összesen legkevesebb 20 év szolgálati időt tudnak szerezni. A biztosítottnak nem minősülő mezőgazdasági őstermelőknek egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetniük, ennek összege havonta 4350 Ft.Mekkora járulékot kell fizetni?A 2008-ban kezdő mezőgazdasági őstermelőknek, illetve azoknak, akik 2007-ben e...

Tiltakozásul lemondott a traumatológus professzor

Tiltakozásul lemondott a traumatológus professzor A klinikán 2003-tól 2006-ig harminckét státusz volt, az egyetemi megszorítások során azonban 2006-ban a létszámot lecsökkentették 21 főre. A feladatuk azonban nem lett kevesebb: a klinikán ugyanúgy, mint korábban, évente 3500 műtétet végeznek, s hetvenezer ambuláns beteget látnak el. Mindezek mellett orvosképzés is folyik, amely további terhet ró az itt dolgozókra.  A professzor elmondta, egy-egy ügyeletben két szakorvos, és két szakvizsga előtt álló orvos dolgozik, az alacsony létszám miatt a törvényben megengedett...

Lakossági fórumot tartottak...

Az eseményen jelen volt Mészáros András a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa Program főigazgatója, dr. Merza Péter fejlesztési igazgató és Bókay Endre, a terület országgyűlési...

Idénynyitó felkészítő...

A Baranya Megyei Balesetmegelőzési Bizottság motorosok számára idénynyitó felkészítő gyakorlatot szervez rendőr motorosok és oktatók bevonásával. Időpont és helyszín: 2008 április 12....

A költészet (elő)napja...

A költészet (elő)napja Lovasival A versekhez a zenét Heindl György, eszmetörténész, egyetemi docens, Lovasi régi barátja szerezte. A népzenész, a Csík Zenekar...

Átfogó ellenőrzés a PNSZ-ben

Átfogó ellenőrzés a PNSZ-ben Mint arról Gonda Tibor, kultúráért is felelős alpolgármester lapunknak beszámolt, nem botrány vagy súlyos hiányosság miatt...

2006 ősze: rendőrállam...

2006 ősze: rendőrállam KáEurópában Révész Mária (Fidesz), az egyesület elnöke szerint azért szervezték az összejövetelt, hogy felelevenítsék a 2006-os budapesti...

Baranyai polgármesterek az...

Sajtótájékoztatón tiltakoznak ma Harkányban a Baranya megyei települések első emberei az országban egyre inkább aggodalomra okot adó erőszak és agresszió térhódítása ellen - az apropót a...

Teherautóba rohant egy vonat Bicsérdnél

A földet szállító járműbe belerohant a villanymozdonyból és négy kocsiból álló szerelvény. A teherautó sofőrje az ütközés következtében kiesett a vezetőfülkéből és a helyszínen életét vesztette, a vonatban senki sem sérült meg - mondta el az ügyeletes.Hozzátette: a szerelvény letolta a sínről a teherautót, és az ütközés helyszínétől kétszáz méterre állt meg. A mozdonyban és egy vagonban komoly károk keletkeztek.Az ügyeletes arra nem tudott válaszolni, a baleset idején működött-e és ha igen, milyen színű volt a fénysorompó.

Fórum a Hittudományin: Rendőrállam Magyarországon 2006-ban

Előadók: Ékes Ilona, a Fidesz országgyűlési képviselője és Kormos Valéria, a Magyar Nemzet munkatársa. A 2006 őszi eseményekről beszámolnak az ártatlanul meghurcolt Kruchina testvérek is.Helyszín: Pécsi Hittudományi Főiskola (Pécs, Papnövelde u. 1.).

Pénteken: Reneszánsz Páholy

Pénteken: Reneszánsz Páholy Az est programján mutatják be az Irodalmi Páholy című folyóirat reneszánsz számát. Az esten fellépnek a Janusz Egyetemi Színház színészei, a DIVERTIMENTriO családi kamarazenekar, valamint bemutatásra kerülnek Frank Adél divattervező ruhái is. Belépő: 500,- Forint, amely tartalmazza a Páholy legfrissebb számát is.

SZDSZ-belharc Pécsett:...

SZDSZ-belharc Pécsett: Brettert ekézik Heindl Péter szeretné elérni, a stop.hu által idézett írás szerint, hogy a liberális párt illetékes fórumai vizsgálják...

A negyedszázados Méta a...

A negyedszázados Méta a Palatinusban Másfél évtizede dolgoznak a budafoki Nádasdy Kálmán Művészeti Iskolában, ahol immár növendékek százaival sikerült...

Elviszik Szekszárdra a...

Elviszik Szekszárdra a légimentő-bázist Mint nemrégiben beszámoltunk róla, Pécsről Szekszárdra telepítik át a mentőhelikopter-bázist. A kilencvenmillió forintos...

Az EÜM szerint a pécsi...

Az EÜM szerint a pécsi szernek nincs rákellenes hatása A tudományos irodalom ezekről a "szenzációs megfigyelésekről" egyelőre nem értesült, a cikkben hivatkozott...

Nagyot bukott a városi...

Nagyot bukott a városi kassza a figyelmetlenség miatt Éppen egy esztendeje egyezett meg a város a PVV-vel arról, hogy az önkormányzati tulajdonú közüzemi cég 43 szociális bérlakást...

A többség a régióban...

A beérkezett nyilatkozatok kockázat-elemzése után a fenti időpontig 75 adózót választott ki az APEH Dél-dunántúli Igazgatósága, amelyeknél alapos okkal feltehető, hogy a vállalkozási...

Megszökött az oviból a kissrác

Hétfő délelőtt az óvoda nyitott kapuján kisétált, majd egy buszra felszállt, arról pár megállóval később a 48- as téren pedig leszállt. A csemetét végül a rendőrök a Vadász utcában tartóztatták fel, és anyukájának átadták.

Nulla forint az EKF kommunikációjára

Nulla forint az EKF kommunikációjára Az eredeti - elvileg még érvényben lévő - megállapodást 2006 őszén kötötte meg Pécs és a kormányzat. Ebben a felek rögzítették, hogy míg a város hatszázmilliót, addig a kulturális tárca a Hungarofest Kht.-n keresztül 2011-ig 1,2 milliárdot költ a programok bevezetésére, megismertetésére és népszerűsítésére. Az akkori elképzelések szerint az EKF-programjának lebonyolításáért felelős pécsi Kht., illetve a központi közhasznú szervezet külön-külön közbeszerzési eljárás keretén belül hirdette volna meg a feladatot.Ám az időközben, 2007. nyarán Pécsre...

Összevonják az általános iskolákat Mohácson

Az önkormányzat azt követően hozta meg döntését, hogy tizenhét szülő annak érdekében változtatta meg a lakcímét a közelmúltban, hogy gyermekei ősztől ne az adott körzethez tartozó Széchenyi iskolába járjanak. Ez azzal járna, írja az Új DN, hogy a Park téri intézményben eggyel több osztályt kellene indítani, a Széchenyiben pedig egy osztályba többségében roma gyerekek járnának, elősegítve a szegregáció kialakulását.A szülők lépésének igazi okáról hivatalosan senki sem beszél, de arról van szó, hogy a Széchenyi téri iskolába sok halmozottan hátrányos, roma származású gyermek jár,...