Megszavazták: szabad az út a tubesi radar építése előtt?

A módosítást 197 igen, 24 nem és 140 tartózkodás mellett fogadták el. Információink szerint a pécsi MSZP-s képviselők közül Tasnádi Péter és Bókay Endre nemmel szavazott, Szili Katalin - mivel elnökölt - nem nyomhatott gombot, de távol maradt a voksolástól Kocsi László is.Úgy tudjuk, a pécsi és baranyai fideszes képviselők a törvénymódosítás ellen voksoltak, illetve tartózkodtak, míg a nem pécsi, baranyai MSZP-s képviselők megszavazták a törvény módosítását.A pécsi zöldek már korábban úgy nyilatkoztak, nemzetközi fórumokhoz fordulnak, mert úgy látják, az új törvény az...

A városházi erős embereknek mindegy, lesz-e Orfűnk idén

A városházi erős embereknek mindegy, lesz-e Orfűnk idén A tavaly nyáron bezárt strand új üzemetetőjét néhány hete bízták meg azzal, hogy az idei szezont levezényelje. A nyitás harminchatmillióba kerül: a tervek szerint a hétvégi premierhez a víztisztító berendezések felújítása mellett a medencék festését, takarítását, illetve a mellékhelyiségek szerkezeti javítását is el kellett végezni - az üzemeltető immár csak a hatósági engedélyekre vár.Hargitai János, a megyei közgyűlése elnöke a közelmúltban jelezte, mivel a Pécsi-tó Orfű Kht.-ben (a strandot kezelő cégben) a megyével azonos tulajdoni hányaddal rendelkezik Pécs is...

Edvin Pécsett a kutyának sem kellett

Edvin Pécsett a kutyának sem kellett A számok is mutatják, micsoda megrökönyödést keltett a pécsiek hozzáállása.Mint mondta, összesen 28 darab jegyet sikerült eladniuk, annak ellenére, hogy komoly médiakampány előzte meg a Stradivari-hegedűn játszó zenész koncertjét. "Megjelentünk mind a nyomtatott, mind pedig az elektronikus médiában, amellett, hogy 15 ezer szórólapot is eljuttattunk a pécsi közönséghez a postán keresztül" - hangsúlyozta.Zentai azonban egyéb okokat is megjelölt: Edvin Marton nemrégiben orosz partnerével, Gyima Bilannal nyerte meg a Belgrádban rendezett Euróvíziós Dalfesztivált. Emiatt a...

Jótékonykodók: megússzák a...

Jótékonykodók: megússzák a sarcot A képviselőnek több mint három hónapig kellett harcolnia, hogy átvihesse módosító javaslatát a közgyűlésen - ezt végül,...

Traffipaxos mérések szerdán...

08.15 - 09.00 óráig Pécs, Makay u.09.15 - 10.00 óráig Pécs, Zsolnay út10.15 - 11.00 óráig Pécs, Maléter P. út11.15 - 12.00 óráig Pécs Komlói út 13.00 - 13.45 óráig 66-os fkl. út...

Kapócs Zsóka: Ma a tiéd vagyok

Kapócs Zsóka: Ma a tiéd vagyok Karádyt kezdeti sikerei után, a német megszállást követően fokozatosan ellehetetlenítették, majd le is tartóztatták. Helyzete...

Teherautóval ütközött egy...

A motoron ülő vezető nem észlelte, hogy az előtte haladó teherautó lassít, így belerohant a járműbe, majd elesett. A fiatalembert súlyos sérülésekkel szállították kórházba; a motorban 200...

Nem biztos Mácsai...

A POSZT másik legnagyobb érdeklődésre számot tartó off-programja, a Mácsai Pál által rendezett Nyugat-est hasonló cipőben jár - tudatta lapunkkal Simon István a színházi...

A Colorstar lép fel...

Az elektronikus- és rockzenét ötvöző Colorstar 10 éves fennállásának alkalmából a Petőfi Csarnokban tartott "de Luxe" koncertet megörőkítő DVD bemutatóját láthatják a...

Kancsóval verekedtek a nyugdíjasok

A 62 esztendős sérült mindent összevérzett a lakásban, mire a mentősön kórházba szállították, ennek ellenére mégsem jelentette fel támadóját. A rendőrök súlyos testi sértés kísérletének gyanúja miatt indítottak eljárást.

Nemzetközi aláírásgyűjtésbe kezdenek a pécsi civilek

Ezt segítendő nemzetközi aláírásgyűjtés kezdődött, melynek hazai szervezője a Misina Egyesület. Százezer aláírás összegyűjtésével kívánják felhívni a figyelmet a gondokra. Az akciót nagy érdeklődés fogadta - derül ki a Kossuth Rádió Közelről című műsorból.A politikusok "személyes érintettsége" néha jó értelemben is felszínre jöhet. Ez derül ki Farkas Tamás szavaiból. Sok közéleti ember segít ugyanis az állatbarátoknak. A Misina Egyesület vezetője azt a meglepő bejelentést tette: negyven lovat is gondoznak a vasasi állatmenhelyen. A kivert kutyák száma a...

Makovecz Imre ad elő az ÖPE-szabadegyetemen

Az előadás az Összefogás Pécsért Egyesület szabadegyetemi sorozatának része.

A közönség soraiban...

Jelinek Erzsébet (balról, háttal) és Lass Bea (középen) Garaczi László Plazma című darabjában június 9-én, hétfőn a Leőwey Klára Gimnázium dísztermében. A VIII. Pécsi Országos...

Terjedelmes festmények...

A június 15.-ig megtekinthető kiállítás művei a helyszínen, május 15. és június 12. között készültek vagy készülnek jelenleg is. A tárlatot Mohácsi András szobrász nyitja meg. Az esemény...

Belvárosi térzene: 26...

A különböző zenés megmozdulások júniusban a Sétatéren kapnak helyet, majd a POSZT és a Sétatér Fesztivál befejeztével, júliusban és augusztusban visszaköltöznek eredeti...

Napközis táborok engedély...

A nyári táboroztatás és üdültetés 1991 óta ÁNTSZ-engedélyhez volt kötve, hogy a gyerekek biztonságosan, egészségügyi szempontból megfelelő körülmények között tölthessék napjaikat. A...

Tüdőszanatórium: nehéz ügy...

Tüdőszanatórium: nehéz ügy a költözés Mint ismert, tavaly a szanatóriumban az aktív ágyak elköltöztetését követően a krónikus betegeknek nyújtottak elhelyezést. Az...

Halálkemény - a mi dájhárdunk

Halálkemény - a mi dájhárdunk A humort sem nélkülöző előadás története: A férj a feleség karácsonyi vállalati bulijába érkezik, ahol még meg sem melegdtek,...

Megszólal az elbocsátott postás

Megszólal az elbocsátott postás Mint ismert, a sajtó már tavaly foglalkozott a milliárdos postásbicikli-beszerzéssel, ám  akkor az állami vállalat vezérigazgatója, Szabó Pál nem foglalkozott az üggyel. Miután helyére, Szabó miniszteri kinevezése után Szűts Ildikó került, mégiscsak fontossá vált a tender körüli állítólagos ügyek tisztázása. Az új vezérigazgató pedig néhány nap alatt meg is nevezte az ügy egyetlen felelősét, a pécsi postán dolgozó Gergely Lászlót, aki a vállalaton belüli közbeszerzési döntőbizottság elnöke volt az ominózus tenderben. A beosztottként dolgozó, beruházás-előkészítési munkatárs...

Traffipaxos mérések kedden Pécsett és Pellérden

08.15 - 09.00 óráig Pécs, Siklósi út 09.15 - 10.00 óráig Pécs, Makay I.út10.15 - 11.00 óráig Pécs, Maléter P. út11.15 - 12.00 óráig Pellérd13.00 - 13.45 óráig Pécs, József A. út14.00 - 14.45 óráig Pécs Nagy I. út15.00 - 15.45 óráig Pécs Maléter P. út16.00 - 17.00 óráig 57-es fkl. út

ÉkestÉk: Korontos Zoltánnal beszélget Cserép Attila

Az este hétkor kezdődő beszélgetésen, a moderátor szerepét Móczán Zoltán újságíró tölti be a VOKE Vasutas Művelődési Házban.