A zöldhatóság bezáratná a pécsi állatkertet

Indoklása szerint bár az állatkertnek 2011-ig szól a működési engedélye, nem tudott maradéktalanul eleget tenni az állatok tartási körülményeinek javításával és a vadaspark alatt húzódó ivóvízbázis védelmével kapcsolatos előírásoknak. Az előbbi bizonyos állatok bemutathatóságának korlátozásával szankcionálható, az utóbbi esetén pénz hiányában a bezárás vagy a költözés jelenthet megoldást.Gonda Tibor, Pécs alpolgármestere hangsúlyozta: az önkormányzat szeretné megmenteni állatkertjét, már csak azért is, mert a kifutók szakszerű szigetelése 800 millió forintba, vagyis annyiba...

Továbbjutott a pécsi Fregatt séfje!

Továbbjutott a pécsi Fregatt séfje! Goretity Tamás, a Fregatt Arizona étterem új ügyvezetője, a Pécsi Újság.hu-nak elárulta, többek között azért is tartja megtisztelőnek, hogy bekerültek a tévés megmérettetésbe, mert a tizennyolc résztvevő közül az Ambrózi Aladár vezette Fregatt és csapata egyedüliként képviseli régiónkat. Ezzel kapcsolatban kiemelte: így a pécsi étterem az ország legismertebb vendéglátóhelyeivel került egy "súlycsoportba".Goretity úgy látja, a tisztes helytállásra minden esély adott, hiszen új séfjük korábban a budapesti Astoria Hotel és a Kepes András "Desszert" című műsorából...

Traffipax szombaton Pécsett és környékén

08.15 - 09.00 óráig Pécs, Megyeri út09.15 - 10.00 óráig Pécs, Táncsis M. út10.15 - 11.00 óráig 57-es út 11.15 - 12.00 óráig Pécs, Siklósi út 13.00 - 13.45 óráig Pécs, Zsolnay V. út14.00 - 14.45 óráig Pécs, Komlói út15.00 - 15.45 óráig Pécs, Hársfa út16.00 - 17.00 óráig Pécs, Bacsó B. út

Évi félmilliárdra vállalunk...

Évi félmilliárdra vállalunk kezességet A cég korábban európai uniós pályázaton szerzett mindehhez tekintélyes mértékű támogatást, ám - mivel ez csak a költségek...

Cserép Attila tíz éve ezért...

Cserép Attila tíz éve ezért imádkozik Márfy Miklós, a Pécs Holding Városi Vagyonkezelő Zrt. üzemeltetési igazgatója a Pécsi Újság.hu-nak azt mondta, hogy már...

Halloween nap a „Főpappal"

Halloween nap a „Főpappal Napjainkban ott tartunk, hogy november első napján akár már Pécsett is részt vehetünk az amerikai típusú...

"Van még tennivalóm, bőven"

- Mikor döntötte el, hogy a távközlésben fog dolgozni?- Alapvetően tanárnak készültem, ezért is végeztem műszaki tanárként...

Bach és Debussy...

A fiatal előadók Bach, Marcello, Mozart, Schubert, Brahms és Debussy műveit játszák az ingyenes komolyzenei esten.

Lakossági fórumot tart a...

Lakossági fórumot rendez a Pécs-Vasas Településrészi Önkormányzat november 5-én, szerdán 18 órakor a vasasi művelődési házban - tájékoztatott Pánics György városházi sajtóreferens.

Januárban újra Pécsi Esküvő Kiállítás és Vásár

Az esemény közel tíz éve Baranya megye és a régió legsikeresebb esküvő kiállítása, amelyen tavaly januárban két nap alatt négyezren vettek részt, akik érdekeltek, érintettek voltak ünnepi és üzleti rendezvényeken való részvételben vagy annak lebonyolításában - fogalmaztak.

Újabb gázrobbanás Pécsett

Újabb gázrobbanás Pécsett Gázrobbanás történt péntek délelőtt fél tíz körül Pécsett, a Móricz Zsigmond téren egy téglaépítésű négyemeletes társasházban. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre, az eddigi jelentések szerint egy ember könnyebben megsérült.A helyszínt rendőrök biztosítják, s hat tűzoltójármű vesz részt a további károk megelőzésében - tudtuk meg a tűzoltóság ügyeletesétől. Zsobrák Péter a megyei rendőrség sajtóreferense hozzátette: a robbanás a Móricz Zsigmond tér 7. szám alatt történt, az alagsorban. A detonáció kisebb károkat okozott az ingatlanban, a lépcsőház földszinti és első...

Pécsi Vízmű: egyelőre elvi állásfoglalás a Holding részéről

E szerint a Keleti Kft. ajánlatát javasolják elfogadásra az igazgatótanácsnak, mert a cég valamivel nagyobb, majdnem tíz százalékkal magasabb összeget fizetne a PVVM üzletrészéért, mint a Suez. Úgy tudjuk, mindkét ajánlat egymilliárd forint feletti vételárról szól: a Keleti Kft. 1,3 milliárdot, míg a Suez 1,2 milliárdot adna a meghirdetett tulajdonrészért.Az elbíráláskor, a kiszivárgott információk szerint, 60-40 százalék arányban veszik figyelembe a kínált összeget és a cégek eddigi tapasztalatait, referenciáit. (Utóbbi nyilvánvalóan a Suez, mint a világ egyik...

Termálvízzel fűtené...

Bíró Ferenc polgármester elmondta: a kútfúrási munkálatok is hamarosan megkezdődhetnek, felmérések szerint ugyanis a fedett tanuszoda mögötti területen, 1400-1600 méter mélységben lehetne...

Soron kívül tárgyalják...

Soron kívül tárgyalják Toller ügyét A törvény értelmében az ítélethirdetés mindenképpen nyilvános lesz. A magyar bírói gyakorlatban az ilyen gyámság alá helyezési...

Holnap lesz százéves a...

Mint arra a városházi sajtóreferens emlékeztetett, a város főterének napjainkban is szerves részét képező szobor a harmadik alkotásként áll itt, hiszen az eredetit az 1713. augusztus...

Halottak napja: nagy...

Halottak napja: nagy türelem kell Az autóval közlekedőknek azonban nem csak erre a változásra kell felkészülniük, hiszen több módon segítik a parkolóhelyet...

Traffipax pénteken Pécsett...

08.15 - 09.00 óráig Pécs, Bacsó B. út09.15 - 10.00 óráig Pécs, Siklósi út10.15 - 11.00 óráig Keleti elkerülő út11.15 - 12.00 óráig Kozármisleny13.00 - 13.45 óráig 57. sz. fkl. út 14.00 -...

Mindenszentek a Cella...

Mindenszentek a Cella Septichorában A délelőtt a gyereksarokban a Mindenszentek ünnepét idéző, változatos időtöltéssel szolgál a gyerekeknek. A tíztől kezdődő...

Wekler 500 ezres kártérítést fizethet

Az ítélőtábla az MR1-Kossuth Rádió Déli krónika című műsorában 2007. július 4-én elhangzott nyilatkozata miatt marasztalta el Weklert, aki azt mondta: ingatlanpanamákra hívta fel a figyelmet, és ez többek között a dombóvári polgármestert érinti érzékenyen - idézte fel Szabó Loránd.Az előzményekről elmondta: a DDRFT 2007. június 29-ei ülésén a Regionális Innovációs és Gazdaságfejlesztési Bizottság elzárkózott a pécsváradi inkubátorház pályázatának utólagos értékelésétől, mert az a bizottság javaslata ellenére kapott támogatást a DDRFT-től.Mint az ítéletből kiderül: Szabó Loránd...

Baranya Barátai - Tasnádi Péter nélkül

Baranya Barátai - Tasnádi Péter nélkül Csütörtökön délután az őszi összejövetelek szokásos helyszínén, a pécsi Püspöki Palotában rendezték meg - helyi közéleti személyiségek jelenlétében - őszi randevújukat a BBK tagjai, a téma ezúttal az Európa Kulturális Fővárosa program jelenlegi állása volt.A KÉPGALÉRIÁÉRT: KLIKK IDE!Meghívott előadóként dr. Hargitai Jánosnak, a Baranya Megyei Közgyűlés elnökének és Tasnádi Péternek, Pécs polgármesterének beszámolóját szerették volna meghallgatni, kettejük közül azonban csak Hargitai János tudott jelen lenni az összejövetelen. Tasnádi Pétert, mint Mayer Mihály püspök, a...

Tiszteletdíjuk csökkentését kérik a pécsi képviselők

Fuchs Gábor beszámolt arról, hogy a Tasnádi Péter szocialista polgármesternek benyújtott javaslat szerint már december elsején csökkenne a városvezetők jelenlegi, bizottsági tagságtól függően bruttó 104 ezer és 190 ezer forintos illetménye, mellyel évente 12 millió forint megtakarítást lehetne elérni. Ennek elfogadásához rendeletmódosításra van szükség, amire novemberben kerülhet sor. A frakcióvezető-helyettes indoklása szerint a kezdeményezés szolidaritás a köztisztviselőkkel, akiket érzékenyen érintenek a jövő évi megszorítások."A jelenlegi gazdasági helyzetben a...