Több mint hárommilliárd forintos víziközmű-rekonstrukció indulhat el Pécsen

Több mint hárommilliárd forintos víziközmű-rekonstrukció indulhat el Pécsen Csaknem 3,1 milliárd forint értékű fejlesztést hajthat végre hálózatán az önkormányzati tulajdonban lévő pécsi vízszolgáltató, a Tettye Forrásház Zrt. - közölte a helyhatóság szerdán az MTI-vel.Azt írták: a kivitelezési közbeszerzési eljárás után, várhatóan idén szeptemberben elinduló munkálatok során több mint 14 kilométer hosszúságban cserélik ki az ivóvíz- és szennyvízhálózat csővezetékeit a baranyai megyeszékhelyen.A beruházással jelentősen csökkenthető a csőtörések száma és az elszivárgó víz okozta veszteség, továbbá javul az ellátás biztonsága - olvasható a közleményben.A...

Egymástól háromszáz méterre történt két baleset

Egymástól háromszáz méterre történt két baleset A 66-os úton, egymástól 300 méterre két baleset miatt is vonultak kedden a pécsi hivatásos tűzoltók.    Az első helyszínen, - mely Pécshez volt közelebb - egy személygépkocsi megcsúszott a nedves aszfalton, majd a szalagkorlátnak ütközött. A gépjárműben 1 fő utazott, saját erőből ki tudott szállni, sérülést nem szenvedett. A gépkocsi egy forgalmi sávot elfoglalt, így a műszaki mentés idején a forgalmat a rendőrség irányította. Az egység a gépjárművet átvizsgálta, majd áramtalanította.A következő kárhelyszín 300 méterre, az István aknai elágazónál található kanyarban...

Mohácsi orvvadászokat fogtak el Geresdlakon - Kommandósokkal mentek értük

Mohácsi orvvadászokat fogtak el Geresdlakon - Kommandósokkal mentek értük Húsfeldolgozás közben fogták el őket a rendőrök.    A Mohácsi Rendőrkapitányság nyomozói a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének segítségével kedden este Geresdlakon, a Kisgeresd utcában fogták el azt a 44 éves és a 68 éves mohácsi férfit, akikkel szemben felmerült a gyanúja annak, hogy engedély nélkül vadásznak, illetve az elejtett vadakat eltulajdonítják. Elfogásukkor épp egy általuk elejtett, majd ellopott vaddisznót dolgoztak fel. A rendőrök előállították a férfiakat a rendőrkapitányságra, majd kihallgatták őket gyanúsítottként. A bűncselekmény...

Ismét csaknem húszezren...

Ismét csaknem húszezren fertőződtek meg a koronavírussal egy hét alatt Az elmúlt héten országszerte 18 078, Baranyában 850 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 2 005...

Harci kutyát uszított...

Harci kutyát uszított áldozatára egy pécsi rabló, aztán kést is rántott A Pécsi Járásbíróság kedden elrendelte egy fiatal pécsi férfi letartóztatását egy hónapra rablás bűntette és több rendbeli...

Homorúdon, Sárháton,...

Homorúdon, Sárháton, Dunafalván is fogtak el migránsokat A szolgálatot teljesítő rendőrök kedden összesen 646 határsértőt tartóztattak fel és 209 főt megakadályoztak a hazánk...

Tovább tart a rendkívüli...

Tovább tart a rendkívüli aszály, megint egy méter alá esik a Duna vízszintje 1901 óta a legszárazabb hét hónapon van túl Magyarország, az átlagos csapadékmennyiség csaknem fele hiányzik. Ennek...

Felborult egy kamion az...

Felborult egy kamion az M6-oson, Himesháza közelében Felborult egy kamion az M6-os sztrádán Himesháza közelében kedden délelőtt.  A baleset következtében a jármű tartálya...

Nem kattognak a fényképezők...

Nem kattognak a fényképezők a baranyai kormányablakokban Technikai probléma miatt kedden a kormányablakok Photo Box munkaállomásai nem működnek, közölte a Baranya Megyei...

Az erdőben kialakított ültetvényen termelte a kábítószert egy pécsi férfi

Az erdőben kialakított ültetvényen termelte a kábítószert egy pécsi férfi A rendőrök kábítószer birtoklása miatt indítottak eljárást egy pécsi férfi ellen.  A Pécsi Rendőrkapitányság munkatársai állampolgári jelzés alapján jelentek meg vasárnap este Pécsett, a Szkókó-tető és a Kutas-köz közötti erdős területen, ahol 37 tő kannabisz növényt találtak és foglaltak le. Az egyenruhások a helyszínen megállapították, hogy a növényeket egy közeli hétvégi házból egy öntözőrendszer segítségével gondozták. A rendőrök rövid időn belül beazonosították a feltételezett elkövetőt, majd a lakásán elfogták. A 49 éves férfit előállították a rendőrkapitányságra,...

Már az új épületben fogadják a a betegeket Pécsett, a Fogászati és Szájsebészeti Klinikán

Már az új épületben fogadják a a betegeket Pécsett, a Fogászati és Szájsebészeti Klinikán A Pécsi Tudományegyetem közelmúltban átadott Fogászati Oktatási Központjában kezdhetik szeptemberben a  tanévet a pécsi fogorvoshallgatók, míg a járóbeteg ellátási tevékenység hétfőtől már itt folyik.    Mint ismert, tavasszal átadták a PTE új Fogászati Oktatási Központját. A 2750 négyzetméter hasznos alapterületű, ötszintes létesítmény az orvoskar épületével szemben, a Tüzér utca 1-es szám alatt épült fel a Széchenyi 2020 program keretében, közel 2,7 milliárd forintból. Dr. Nagy Ákos Károly, a PTE Klinikai Központ Fogászati és Szájsebészeti Klinikájának...

Mohácson, Kölkeden és Dunafalván is fogtak el migránsokat

Mohácson, Kölkeden és Dunafalván is fogtak el migránsokat A szolgálatot teljesítő rendőrök hétfőn összesen 480 határsértőt tartóztattak fel és 305 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.    Bács-Kiskun megyében a rendőrök 18 esetben összesen 144 határsértőt tartóztattak fel Bácsalmás, Bácsbokod, Balotaszállás, Bátmonostor, Budzsak, Dunafalva, Katymár, Kelebia, Kunbaja, Mélykút, Tataháza, Tompa és Vaskút közigazgatási területén.Csongrád-Csanád megyében a járőrök 38 esetben összesen 298 határsértőt tartóztattak fel Ásotthalom, Ferencszállás, Királyhegyes, Kiszombor, Kübekháza, Mórahalom,...

Megyeszerte szabadtéri...

Megyeszerte szabadtéri tüzekhez vonultak a tűzoltók A hétvégi tűzoltói vonulások közül hét tűzeset is szabadtéri tűz volt, amelynek során, tarló, száraz fű, bokros terület...

Megállás nélkül traffiznak...

Megállás nélkül traffiznak majd a zsaruk - Egyhetes razzia indult hétfőtől Egyhetes razzia indul hétfőtől a gyorshajtók kiszűrésére. A rendőrség azt ígéri, hogy az országos akcióban az összes...

A mohácsi kompkikötőben is...

A mohácsi kompkikötőben is fogtak el migránsokat vasárnap A szolgálatot teljesítő rendőrök vasárnap 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 537 határsértőt tartóztattak fel és 225...

Ezeken a helyeken adhatunk...

Ezeken a helyeken adhatunk vért Baranya megyében Az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a véradókat a héten Baranyában. Pellérd, Művelődési Ház (Damjanich u. 9.)...

Taxisokat és...

Taxisokat és vendéglátósokat ellenőriz a baranyai NAV Nem pihen az adótraffipax. A NAV baranyai munkatársai augusztus 8. és 14. között hétfőn Komlón, a taxisokat, szerdán Pécsett,...

Ha tanítunk, tanulnunk is...

Ha tanítunk, tanulnunk is kötelező, vallja a nemzeti park igazgatója, Závoczky Szabolcs Létezik kincstári derűlátás, meg szakma is. Utóbbit érzi sajátjának Závoczky Szabolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park...

Csúnyán átverték ismerősüket: se telefon, se albérlet

Csúnyán átverték ismerősüket: se telefon, se albérlet A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinak és nőnek az ügyében, akik mobiltelefonokat vettek alkalmi ismerősük nevére, majd a készülékekkel eltűntek anélkül, hogy a korábban megígért albérletet biztosították volna a számára - olvasható a police.hu oldalon. Csalás miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 63 éves helyi férfi, valamint egy 45 éves budapesti nő ellen. A megalapozott gyanú szerint a páros 2021. szeptember 17-én a délelőtti órákban egy alkalmi ismerősükkel bement Pécsett, az Árkád Bevásárlóközpontban az egyik mobiltelefonokat forgalmazó üzletbe, majd ott...

Tűz ütött ki szombaton éjjel egy pécsi lakásban

Tűz ütött ki szombaton éjjel egy pécsi lakásban A Füst utcában fékezték meg a lángokat a tűzoltók.Tűz ütött ki egy háromlakásos sorházban, Pécsen, a Füst utcában - számolt be az esetről a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.Mint írták, teljes terjedelmében ég az egyik szélső lakás. A város hivatásos tűzoltói két irányból oltották a lángokat, és megakadályozták a tűz továbbterjedését. Az egységek átvizsgálták az épületet. Úgy tudjuk, senki sem sérült meg.  Képünk illusztráció. 

Furcsán értelmezte az önkiszolgáló kasszát egy pécsi nő

Furcsán értelmezte az önkiszolgáló kasszát egy pécsi nő A rendőrök lopás miatt indítottak eljárást egy pécsi nő ellen.    A pécsi nyomozók pénteken gyanúsítottként hallgattak ki egy 34 éves helyi nőt. A gyanú szerint a nő aznap délután az egyik pécsi áruházban telepakolta a bevásárlókocsiját különböző árucikkekkel, majd az önkiszolgáló kasszához ment. Az üzlet biztonsági őre azonban észrevette, hogy a nő csak néhány termék vonalkódját húzta le, így a közel százezer forint értékű „vásárlásért" csupán pár ezer forintot fizetett. Az egyenruhások a nőt előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti...