Nyitnikék: tavaszváró kiállítás foltokból

A „Nyitnikék" címet viselő - tavaszváró tematikájú - tárlat kedden 18 órakor nyílik a kulturális intézmény Gebauer Galériájában.

Százötven éve született a Kalevala fordítója

A Somogy megyei Hetes községben született, ahol apja volt a református lelkész. A pécsi gimnáziumi évek alatt magánszorgalomból megtanult gyorsírni, később ez a tudás vált elsődleges pénzkereseti forrásává. Érettségi után a budapesti tudományegyetemen nyelvészetet és irodalmat hallgatott, megtanult finnül, a finn nyelvészet és néprajz bűvkörébe került, s elhatározta, hogy lefordítja a finnek nemzeti eposzát, a Kalevalát.Előbb újságoknál volt gyorsíró, majd 1889-től az Országgyűlési Gyorsiroda alkalmazottja, később vezetője lett, innen ment nyugdíjba 1921-ben. 1889-ben a saját...

Részeg sportautóst „lőttek ki" a forgalomból

A harmincnégy éves ittas férfi gyorsan hajtott, igazoltatni akarták, ekkor hirtelen kézifékkel megfordult és nekik akart menni, ezért lőttek a rendőrök az autó kerekeire többször. A sérült autót a férfi otthagyta és menekülni próbált, de a rendőrök a közelben elfogták. Ellene ittas vezetés, hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetésbűncselekmények miatt indult eljárás.

Hoppál Péter letette a...

Hoppál Péter pécsi fideszes önkormányzati képviselő még március 28-án vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét a baranyai megyeszékhelyen.A politikus a február 27-én elhunyt...

Félezer marihuánamagot...

Bús Szilvia, a vám- és pénzügyőrség dél-dunántúli parancsnokságának sajtófelelőse hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy járőreik előzetes bűnügyi információk alapján tartottak...

Ellenőrzés: kábítószer...

A gyanú szerint kokain volt náluk, de az anyagot még szakértők vizsgálják. Visszaélés kábítószerrel bűncselekmény miatt indult ellenük eljárás, egy huszonnégy éves férfit őrizetbe vett a...

Brazil-magyar fúzió a...

Alegre Correa, a kiváló gitáros, énekes, ütőhangszeres és zeneszerző Braziliában született, az 1990-es évektől pedig Bécsben él, ahol 2003-ban megkapta a "Hans Koller-díjat",...

Traffipax hétfőn Pécsett és...

08.30 - 09.15 óráig: Pécs, Komlói út09.30 - 10.15 óráig: Pécs, Hársfa u. 10.30 - 11.15 óráig: Pécs, Zsolnay V. út11.30 - 12.15 óráig: Keleti elkerülő út13.00 - 13.45 óráig: Pécs, Nagy I....

Pécsett a Trey McIntyre...

Pécsett a Trey McIntyre Project Trey McIntyre napjaink egyik legsikeresebb koreográfusa. Wichitában született, Kansas államban, tanulmányait a North Carolina...

Állatkert: borítékolt ingatlanspekuláció?

Állatkert: borítékolt ingatlanspekuláció? Tavaly dőlt el: milliárdos felújításra kell sort keríteni a mai zoo területén a működési engedély meghosszabbításáért: költözni kell, vagy be kell zárni a létesítményt. A közgyűlés a második variáns mellett döntött, s már meg is rendelte a Mecsextrém Park szomszédjába, 2010 végi átadással tervezett új állatkert terveit.Dévényi Sándor (az ÖPE képviselője, Kossuth- és Ybl-díjas építész) nemrégiben arra kérte a közgyűlést, vállaljon kötelezettséget a város, hogy mind a belvárosi ingatlant, mind a mecseki telket kizárólag közösségi célra teszi csak hasznosíthatóvá a jövőben. A...

Miből lehetne még megtakarítani?

Miből lehetne még megtakarítani? Az év első hónapjaiban ugyan a kórház szállítói tartozásállománya, illetve az intézménnyel szembeni vevői követelés is csökkent, összességében az intézmény nettó adósságállománya kilencvenmillió forinttal növekedett. Horváth Zoltán, a megyei közgyűlés alelnöke lapunknak azt mondta, egyelőre nem lehet tudni, hogy az ún. teljesítmény-volumenkorlát milyen hatással lesz az egészségügyre. Hozzátette: miután egy telephelyre költöztek, a létszámot is felül kell vizsgálni. Mint mondta, jelenleg nincs olyan egészségügyi szolgáltató, amelyet...

Újra kreol fogások, nemcsak olvasatra

Újra kreol fogások, nemcsak olvasatra Az elékészítettek garantáltan rendkívül jól sikerültek, elnyerték a tagság döntő többségének tetszését. Ezért merjük bátran ajánlani a következőket is, mindenki számára.A kreol-cajun konyha egyik legjellegzetesebb étele a jambalaya, amit mi ugyan nem készítettünk el, de egyik módozatát szeretnénk bemutatni.JambalayaHozzávalók (4-6 adag): 4 szelet nagy kockákra vágott angolszalonna, 1 apró kockákra vágott nagy vöröshagyma, 2 gerezd összezúzott fokhagyma, 4 meghámozott és apróra vágott paradicsom, ½ kiskanál kapormag, ½ kiskanál kakukkfű, 1 pohár főtt rizs, 1 pohár...

Sötétségbe borult a város

Sötétségbe borult a város Szombat este egy órára majdnem teljes sötétségbe borult a város főtere. A pécsi műkedvelő csillagászok távcsöves bemutatót...

IMS: a művészeti és a...

IMS: a művészeti és a Szivárvány is Három újabb épületről egy nemrég készített szakértői anyag mondja ki: azok veszélyesek, s legfeljebb további két-három évig...

Traffipax vasárnap Pécsett...

08.30 - 09.15 óráig: Pécs, Mártírok útja09.30 - 10.15 óráig: Pécs, Tüzér u.10.30 - 11.15 óráig: Pécs, Rácvárosi út 19.11.30 - 12.15 óráig: Pécs, Szigeti út13.00 - 13.45 óráig: Pécs,...

Tettyei mésztufa-barlang:...

Tettyei mésztufa-barlang: születésnap A "pokol kapujaként" is emlegetett tettyei mésztufa-barlang egyedülálló geológiai képződmény: a mintegy tízezer éves...

Hoppál Péter átvette...

A politikus a február 27-én elhunyt Aszódi Pál helyét foglalhatja el a parlamentben.A Fidesz baranyai választmánya a közelmúltban döntött arról, hogy Hoppál Péter pécsi városatyát, a...

"Felissza" az EIB-hitelt az...

Decsi János, pénzügyi főosztályvezető azt mondta lapunknak, mai állás szerint az EIB-keret mintegy öthatodát már lehívták....

Tovább rágódik az SZDSZ

Tovább rágódik az SZDSZ A volt szigetvári tsz-elnök-párttitkár, jelenlegi agrárminiszter az MSZP vezetését is átveheti a múlt héten megválasztott Gyurcsány Ferenctől - értesült a hírtelevízió.Úgy tudni, Gyurcsány pártelnöki tisztségéről is felajánlotta az MSZP elnökségének lemondását.Gráf korábban azt mondta, nem érzi magát felkészültnek a miniszterelnökségre.Az MSZP saját politikusai között keres most már miniszterelnököt, így az SZDSZ által ajánlott Bokros Lajos várhatóan nem lesz miniszterelnök. Az SZDSZ korábban kizárta, hogy pártpolitikust támogassanak, így egyre valószínűbb az előre hozott...

Szili: méltatlan az országhoz, ami történik

Az Országgyűlés elnöke az MTI-nek péntek este azt mondta: meg kell akadályozni az ország sodródását, és azt, hogy a demokráciába és a demokratikus intézményekbe vetett hitüket elveszítsék az emberek.Szili Katalin hangsúlyozta: vállalni kell a politikai felelősséget a válság és a helyzet megoldásában.

Traffipax szombaton Pécsett és környékén

08.30 - 09.15 óráig Pécs, Bacsó B. út09.30 - 10.15 óráig Pécs, Zsolnay V. út10.30 - 11.15 óráig Pécs, Hársfa u.11.30 - 12.15 óráig Pécs, Komlói út13.00 - 13.45 óráig 66-os fkl. út István aknai elágazó14.00 - 14.45 óráig Keleti elkerülő út15.00 - 15.30 óráig 57-es fkl. út15.45 - 16.30 óráig Pécs, Siklósi út