Peskó: a zenekar csalogatott Pécsre

Peskó: a zenekar csalogatott Pécsre A Pécsi Újság.hu azon kérdésére, mi vonzotta Pécsre, a maestro úgy válaszolt, hogy hallotta már korábban is a zenekart játszani, azonban a Kocsis Zoltán vezényelte Bartók-mű, a Concerto meghallgatása után döntötte el végleg, hogy - Horváth Zsolt megkeresésére - elvállalja a vezető karmesteri posztot.„Voltaképpen a zenekar volt az, ami Pécsre csalogatott, hiszen olyan színvonalon játszott, ami első osztályú. Arról nem is beszélve, hogy Pécs nagyszerű város, hozzáértő, akadémikus közönséggel, amit az első, a Filharmonikusok karácsonyi ünnepi koncertjének sikere is...

Ferencesek utcája: jön a bírság!

Ferencesek utcája: jön a bírság! "Beküldő: Nagy PéterE-mail címe: [email protected]: 72/XXXXXXXÜzenet: Csatolt fájlban található a képes anyag.Beküldött anyag: Behajtani tilos!Tavaly január óta hatályos az a jogszabály, mely a gépjárműforgalom történelmi belvárosban történő mérsékléséről rendelkezik; mondván védeni kell a környezetet, a belváros rendjét. Mindez szépen hangzik mindaddig, míg a Ferencesek utcája tövében a fellegekbe helyezett „Behajtani tilos!" táblát észrevétlenül elhagyó autóst bírságfizetésre nem kötelezik szabálysértés miatt - vélik az érintettek.A pécsi Ferencesek...

Füredi "nyilvánosság-csomagot" akar

Füredi A demokrata fórum helyi elnöke a Pécsi Újság.hu érdeklődésére az előterjesztést illetően elmondta, hogy az önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozata ugyan nyilvános, elvileg bárki hozzájuthat, csak „gyakorlati megvalósítása nem kevés akadályba ütközik: az önkormányzati bizottság elnökénél engedélyt kell kérni, majd az időpont-egyeztetést követően egy hivatali személy jelenlétében olvasható az adott bevallás".A képviselő szerint ez tulajdonképpen csak korlátozott nyilvánosság, így a javaslat értelmében az internet segítségével bárki könnyedén és minden bürokratikus...

Busójárás: ötkor gyújtják a...

Busójárás: ötkor gyújtják a máglyát A sokác népszokás eredetére két magyarázat van. A történelmi hűsége kérdéses annak a verziónak, amely szerint a törököket...

Nehezen járható az 57-es és...

Az 57-esen Kozármisleny és Belvárdgyula között, az 58-ason Pogány és Szalánta között nehezen járható az út hófúvás miatt.

Elítélték, mégis...

Bár Orsós János egy 2008 áprilisában született jogerős bírósági döntéssel felfüggesztett szabadságvesztést kapott és elveszítette hivatalát, erről hivatalosan sem a közigazgatási...

Lezárták a 6-os főút egy...

Tájékoztatása szerint a péntek késő este óta tartó viharos erejű szél folyamatosan fújja a havat az útra, Baranyában az összes fő- és mellékút szakaszonként nehezen járható. Az 57-esen...

Piros riasztás a teljes...

Az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján közölt tájékoztatás szerint a viharos szél a Dunántúl nagy területén hófúvást okoz. A hófúvások helyenként másfél-kétméteres hótorlaszokat...

A Dunántúlon viharos...

Várható időjárás az ország területére szombat estig:Szombaton elsősorban keleten várható eső, másutt hózáporok lehetnek. Az ország keleti felén többfelé párás lesz a levegő, foltokban...

Olvasói levél: fotót Imperiálnak!

Olvasói levél: fotót Imperiálnak! Beküldő: Benked IstvánKészült: 2010-02-10 02:21:00Feltöltve: 2010-02-10 02:24:20E-mail címe: [email protected]: 06203597XXXÜzenet: "50 ÉVE SZÜLETETT IMPERIÁL A BÁBOLNÁN,KISBÉREN ÉLT VERSENYLÓBeküldött anyag: 1960. február 14-én, pont 50 éve lesz vasárnap, hogy megszületett a legendás angol telivér, a csóka szemű, kese lábú, sárga csődör Imperiál! Külleme alapján a szakembereknek nem kellett, mondván, nem ér semmit. Csupán azzal fogadták be, hogy lennie kell valahol. Kincsem után Európa leggyorsabb lova lett, a magyar lóversenysport rengeteget köszönhet neki....

Traffipax szombaton Pécsett és környékén

08.15 - 09.00 óráig: Pécs, Hársfa u. 09.15 - 10.00 óráig: Pécs, Komlói út 10.15 - 11.00 óráig: Pécs-Hird, 6. sz. fkl. út 11.15 - 12.00 óráig: Pécs, Nagykozári út 12.45 - 13.30 óráig: Pécs, Engel J. út 13.45 - 14.30 óráig: Pécs, Zsolnay V. út 14.45 - 15.30 óráig: Pécs, Bacsó B. út

Gazdaságfejlesztési keret a pécsi vállalkozásoknak

Pécsett csütörtökön a 2010. évi költségvetés elfogadásakor egyéni képviselői módosító indítvány alapján 100 millió Ft összegű keretet szavazott meg a testület. A döntés egyhangú volt, és valamennyi megválasztott képviselő az igen gombot nyomta meg.A módosító indítvány elfogadásával Pécs város is megteremtette a rendszer bevezetésének alapfeltételét. A 100 milliós keretből az idén 30 millió, jövőre 70 millió Ft használható fel. Döntés született arról is, hogy a keret felhasználásának részletes feltételeit a Közgyűlés márciusi ülésére kell beterjeszteni. Ezt követően hirdetik ki a...

A kommunizmus áldozataira...

A Mecseki Munkástanácsok Szövetsége és a Polgári Fórum Egyesület megemlékezést tart a Kommunizmus Áldozatainak II. Pécsi Emléknapján február 25-én 17. 00 órakor a Katolikus Karitasz...

Zeneterápia a Kerek...

Azok az emberek, akik a társadalom megítélése szerint nem művészek, csak éppen egy zene hatására engedik, hogy valami kioldódjon belőlük és azt elmozogják, lerajzolják mindenféle...

A gyerekeké lesz a főszerep

Vegyék magukhoz gyermekük jelmezét, öltsék rá, hátha épp ő lesz a győztes!S hogy mi mindennel várjuk Önöket? 14 órakor a Köztársaság téri Általános Iskola gyermekcsoportja köszönti majd a...

Bemegy az EKF az Expo Centerbe

Bemegy az EKF az Expo Centerbe A megközelítőleg hárommilliárd forintból felhúzott, javarészt kihasználatlanul meredező építmény fenntartása - az építésére...

Metál farsang az Ifjúsági...

Metál farsang az Ifjúsági Házban A Kalapács a Pokolgép olyan, a 80-as évek első felében született számait pakolta fel az "Apokalipszis" című új...

Idén nincs Év Üzletembere

Idén nincs Év Üzletembere Mértékadó példát állítanak a most kitüntetett gazdasági szereplők a kamarai tagvállalkozások számára - mondta el a...

Nem figyelik tovább a pécsi lövöldöző elmeállapotát

A 23 éves gyanúsított a pécsi egyetem biofizikai intézetében 2009. november 26-án maroklőfegyverrel megölte egy csoporttársát, életveszélyesen megsebesített egy 19 éves fiatalembert, továbbá a lövöldözésben súlyos sérülést szenvedett egy 36 éves, laboránsként dolgozó férfi és egy 54 éves takarítónő.Papp Gábor közlése szerint a szakvélemény a gyanúsított "beszámíthatósági képességeivel kapcsolatban fog állást foglalni, és az nagyon fontos adata lesz az eljárás további részének".A dokumentum szerepet játszik a büntethetőségben is, hiszen bizonyos esetekben kizáró ok a...

Fúvós hangszert loptak el az utcán

Két tolvaj meglepetésszerűen, hátulról emelte le a fiú válláról, majd elszaladtak vele. A fiúnak nem esett baja, az apja feljelentést tett a rendőrségen. A hangszer százötvenezer forintot ér.

Álfideszes kopogtatócédula gyűjtők

Álfideszes kopogtatócédula gyűjtők "Pécsett is a választópolgárokat megtévesztve, országosan szervezett akció keretében illetéktelenek a Fidesz nevében gyűjtenek ajánlószelvényeket. Állampolgári bejelentések tucatjait kaptuk az elmúlt napokban, hogy magukat a Fidesz önkénteseinek kiadó illetéktelen személyek gyűjtenek kopogtatócédulát a Fidesz nevében. A legtöbb esetben sikerült beazonosítani az illetéktelen gyűjtőket, akikkel szemben minden esetben feljelentést teszünk a rendőrségen, mert bűncselekményt követtek el!A legtöbb bejelentés Kertvárosból, illetve a belváros és peremkerületeiből érkezik. A legutóbbi...