Akadálymentesítési program Pécsett

Akadálymentesítési program Pécsett Nagy Csaba Pécs alpolgármestere, dr. Hoppál Péter, a Parlament Ifjúsági, Szociális és Családügyi Bizottságának tagja, Kővári János országgyűlési képviselőjelölt, Soltész Mikós, a FIDESZ-KDNP frakciószövetség Népjóléti Kabinetjének vezetője és Kósa Ádám Európa parlamenti képviselő, valamint a fogyatékos szervezetek képviselőinek részvételével jelentették be a "Pécs újra példát mutat - akadálymentesítés a városban" című programot.A nemrég útjára indított program során számos intézményben kerül sor a kívánalmaknak megfelelő akadálymentesített közlekedés kiépítésére,...

LDSZ: „biztonságban vagy"

LDSZ: „biztonságban vagy Ezzel néhány ügyfelünk is egyetért, akik már átélték a hívatlan éjszakai látogatók kellemetlenkedését, és az ez által kiváltott szorongást, valamint ennek következtében kialakult nyugtalan, úgynevezett éber alvást.A megoldást a felszerelt jelzőrendszerben találták meg, ami nagy biztonsággal jelzi, ha vagyonukra pályázó éjszakai látogatók kísérletet tesznek a tulajdonuk megszerzésére.Így történt ez március 26-án hajnalban is, amikor városunk nyugati részén megpróbálkozott egy betörésre szakosodott csoport azzal, hogy ügyfelünk családi házának földszintjén némi erőszakkal, de...

"Vihar" a PNSZ Kamaraszínházában

A szerb nyelvű - de magyarul feliratozott - produkció az 1. Smederevoi Várfesztiválon a legjobb rendezésért járó díjat kapta "a Shakespeare drámájából aprólékos műgonddal alkotott átütő színpadi mese" megteremtéséért.

Közönségszolgálati képzés...

Az év végére elkészülő koncertközpont rendezvényeiről, az előadóművészeti produkciók és konferenciák szervezéséről a Pécsi Kulturális Központ, valamint a Pannon Filharmonikusok...

Részeg autós karambolozott...

A kocsit a rendőrök észlelték, a sofőrt vérvételre állították elő, aki nem sérült meg, azonban eljárás indul vele szemben.

Megélénkül a déli,...

Várható időjárás az ország területén kedd estig:A déli, délnyugati szél egyre többfelé megélénkül, megerősödik, a Kisalföldön hajnaltól viharos széllökések is előfordulnak.A...

Elhunyt Lahtiban a Pécset...

A történész-helytörténész jó kapcsolatokat ápolt korábban a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságával, és pécsi látogatásai alkalmával több előadást is tartott a Pécsi Magyar-Finn...

Traffipax szerdán Pécsett...

08.00 - 08.45 óráig Pécs, Szigeti út 09.00 - 09.45 óráig Pécs, Dr. Veress E. út 10.00 - 10.45 óráig Pécs, József A. út 11.00 - 11.45 óráig Pécs, Építők útja 13.00 - 13.45 óráig Pécs,...

Határidőre átadják az Új...

Határidőre átadják az Új fasor utcát Az útépítők kedden délután simították el a korábban az alapig teljes egészében kicserélt út aszfaltrétegét, s információink...

Mohács: Németh Imre pereket veszített

Mohács: Németh Imre pereket veszített Szekó József az utóbbi hetekben született bírósági határozatokból is idézett - valamennyi esetben a Városháza, illetve az ott dolgozók javára döntött az igazságszolgáltatás.(Németh Imre korábbi ügyeiről írt anyagainkat lásd a kapcsolódó írások között jobbra - a szerk.)A polgármester elmondta: egy Németh Imre által időnként megjelentett, gyalázkodó kiadvány legújabb számát a „szerző" hivatalosan is át kívánta vetetni a hivatal különböző irodáiban, közte a jegyzői és polgármesteri titkárságokon is. Miután az ott dolgozók szabályos eljárása nem nyerte...

Két részből áll majd a Tüke-kártya

Két részből áll majd a Tüke-kártya A már létező - bár kevéssé sikeres - Pécs-kártya mellett új szolgáltatási rendszer bevezetését szorgalmazza az önkormányzat. - A Tüke-kártya forgalomba hozatalával nemcsak a vásárlók és a kereskedők járnának jól, hanem a városi tulajdonban lévő szolgáltató cégek és ügyfeleik is - mondta Tolnai Sándor, a Stellum Marketing Kft. projektmenedzsere megkeresésünkkor.- Maga a kártya vegyes rendszerű lenne, azaz elsősorban pontok gyűjtésén és beváltásán alapuló, de felmutatós kedvezményeket is magában foglaló, továbbá egyszeri akciós kedvezményeket (bónok) is tartalmazó szolgáltatás. A...

Hargitai: a határig érhet az M6-os

Hargitai: a határig érhet az M6-os Az ügy előzményei közé tartozik, hogy Hargitai János március közepén aknamentesítési kérdésekben egyeztetett Eszéken többek között Djurdja Adlesic horvát miniszterelnök-helyettes asszonnyal. A megyei közgyűlés elnöke felidézte, a tárgyaláson elhangzott, hogy déli szomszédunk kormánya egy széleskörű gazdaságélénkítő csomag keretében kívánja javítani az ország legelmaradottabb részének mondott északi régió helyzetét.Ez Eszéken ipari park létesítését, valamint gyorsabb ütemű autópálya-építést jelent majd. A térség másik fontos beruházásának tekintett nagy Dráva-híd építését csak az...

Bolgár ikont kapott a Xavér...

Bolgár ikont kapott a Xavér templom Az Európa Kulturális Fővárosa - Pécs2010 program keretében 2010. január 22. és február 28. között a Szliveni Képzőművészeti...

Richard Bona Pécsett zenél

Richard Bona Pécsett zenél A Kamerunban született Richard Bona a világ egyik legkeresettebb muzsikusa. Elképesztő hangszeres virtuozitás, varázslatos...

Súlyos sérülésekkel vitték...

A rendőrség szerint a balesetet az okozta, hogy az autós úgy kanyarodott egy kereszteződésbe, hogy nem adott elsőbbséget. A motoros nagyot esett, súlyos sérülésekkel vitték kórházba. A...

Országos csalássorozatot...

Az első feljelentő a dorogi kapitányság nyomozóinak elmondta, az elkövetők arra hivatkoztak, hogy az egyik mobiltársaság nyereményjátékán 2,2 millió forintot nyert, és az összeg...

Szerb-horvát-magyar...

"Magyarország korábbi kezdeményezései nyomán" az együttműködés "konkrét kérdéseit fogják megvitatni" a pécsi találkozón, amelynek tényét akkor rögzítették, amikor...

Életet mentett az...

Szóltak az autóbuszvezetőnek, Krasznai Tibornak, aki azonnal a férfihoz sietett, s lévén vizsgázott elsősegélynyújtó, a lehetőségekhez képest a legszakszerűbb ellátásban részesítette az...

Csütörtökön vízhiány várható Postavölgyben

"A Tettye Forrásház Zrt. tájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy gépház-karbantartási munkálatok miatt 2010. április 1-jén 10 és 14 óra között nyomásesés, vízzavarosodás és vízhiány várható: a Postamester, Gyík, Orom, Körömvirág, Bojtár, Hosszú-földi, Kispostavölgy-tető utcákban, valamint a Nagypostavölgyi, Díjas nyereg, Horvát-földi, Tető utakon, a Milinkó dűlő és a Hórukk domb területén.A szolgáltató köszöni a fogyasztók türelmét, megértését!Tettye Forrásház Zrt. ügyfélkapcsolati osztályT: 72/421-720F: 72/421-701"

A Képírás Fotóklub kiállítása nyílik április elsején

A tizennyolc fiatal alkotó műveiből látható válogatás az EKF-programok eseményein, koncerteken, művészeti és kulturális előadásokon készült fotókból ad ízelítőt.

Útzár a 6-os úton: pótkocsis teherautó rohant egy házba

A TEOL.hu helyszínen lévő munkatársa elmondta, a szerelvény a német kisebbségi önkormányzat korábbi épületébe rohant bele. Azt, hogy mi okozta a balesetet, egyelőre nem lehet tudni.A pótkocsis teherautó egy villanyoszlopot is kidöntött. A helyszínelés idejére teljes útzárat rendeltek el a 6-os számú főúton. A sofőrt súlyos sérülésekkel szállították kórházba a mentők.A baleset miatt még hosszú ideig útzár lesz a településen. A 6-os utat Bonyhádnál és Szekszárdnál is lezárták a rendőrök, az autósoknak Pécs irányából Bonyhádon át Zomba felé, a Szekszárd felől érkezőknek pedig Harcon...