Mayer Mihály már kiköltözött

Baranyában 5600 hektárnyi őszi vetés "fulladt" belvízbe
Bár számszerűsíteni még nem lehet pontosan, országszerte legalább 740 ezer hektár föld ázott át annyira, hogy a következő hónapokban sem lehet megművelni - olvasható a Magyar Agrárkamara közleményében.A felmérések szerint Baranyában a vízzel borított őszi vetésű növények területnagysága hozzávetőleg 5600 ha. A gazdálkodók a kipusztult állományok, illetve az el nem vetett területekre alternatív növényként elsősorban kukoricát, szóját terveznek, de van, aki tavaszi árpa és borsó vetésében is gondolkodik. Sokan reménykednek még a napraforgó vetésében és bíznak abban, hogy a...Két hónap alatt állítják helyre a Tettyei romokat
Merza Péter, a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Kft. igazgatója szerdán az MTI-nek elmondta, a néhány napja kezdődött megerősítési munkát a budapesti HBM. Kft. vállalta, a rekonstrukció 52 millió forintba kerül.A műemlék egyik fala tavaly áprilisban repedt meg, s fennállt a veszély, hogy a bástya összedől. A tűzoltók ezért a romokat körbekerítették, falait statikus irányításával teherrögzítéshez használt hevederekkel "átkötötték", majd megfeszítették. Ez azonban csak ideiglenes megoldás volt. Ezúttal a romok alatti mésztufás kőzetet injektálásos módszerrel és...Készültség Mohácsnál:...

Komló polgármestere számít...
A városvezető elmondta: a város nagyra becsüli a legegyszerűbb kezdeményezést is: mindenkivel, aki tenni akar a közösségért, szívesen és örömmel együttműködik. Komló új vezetése igyekszik...Lemondott a pécsi püspök -...

Magyar kultúra napja:...
A Pécsi Kulturális Központ három helyszínen, háromnapos eseménysorozattal készül: csütörtökön a gyerekek mérhetik össze kulturális, helytörténeti tájékozottságukat a Szivárvány Gyermekház...PTE az Educatio kiállításon...
A PTE standjánál (F47) január 22-én ott lesz Beck Zoli, a 30Y frontembere is - aki nem mellékesen a Bölcsészettudományi Kar oktatója. A zenész-oktató dedikálja az együttes új, Városember...Fej nélküli hullát találtak...
Azonnal értesítették a rendőröket, akik később a holttesthez tartozó fejet is megtalálták. A feltehetően középkorú vagy idősebb férfi személyazonosságáról egyelőre semmit sem tudni...Szerdán ködös, felhős idő lesz, 2-6 °C várható
Várható időjárás szerda estig: Többnyire erősen felhős, párás, helyenként tartósan ködös idő lesz. Északnyugat felől egyre többfelé várható eső, este északnyugaton és északkeleten már havas eső, hó is lehet. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de a Dunántúlon néhol megerősödik az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 2-6 fok között alakul.Az időjárási helyzet Európában:Európa északnyugati része fölött markáns ciklon örvénylik, amelyhez tartozó hosszan elnyúló, hullámzó frontálzóna mentén többnyire erősen felhős az ég, az északi területeken többfelé...Traffipax szerdán Pécs területén
07.15 - 08.15 óráig: Kozármisleny, Kossuth L. u 63.08.30 - 09.30 óráig: 58-as fkl út, Pogány kereszteződés09.45 - 10.30 óráig: Pécs, Siklósi út, temető déli bejárata10.45 - 11.30 óráig: Pécs, Verseny utca 2.11.45 - 12.30 óráig: Pécs, Megyeri út 127.13.45 - 14.45 óráig: Pécs, Nagy I. úton a Sarolta u. kereszteződésében15.00 - 15.45 óráig: Pécs, Maléter P. út Anikó utcai óvodaGyőzelem a Körmend ellen

Elbúcsúzik a nagyérdeműtől...

Új év, új arculat a Car...

Óz csodái a színpadon

Kifizette a város Bögyöséket

Nemzeti: Rázga lesz a befutó

Mesélő ablakok: bemutatják...

Vizsgálják a pécsi szórakozóhelyeket

Fatolvajok buktak le Szigetváron
Az Egyházasharaszti és Alsószentmárton közötti erdős területen a siklósi rendőrök négy férfit fogtak el, miközben azok engedély nélkül vágták a fát. Mindannyian szabálysértési őrizetbe kerültek.Szigetváron a vízműtelep mögötti önkormányzati erdőrészen ugyancsak négy főt értek tetten falopás közben. A kitermelt mennyiség elérheti a 80 köbmétert - az ügyben büntetőeljárás indult.Pécs is a Liszt-év egyik kulturális helyszíne lesz
Balatoni Monika kreatív igazgató keddi tájékoztatóján kiemelte: mivel a Liszt-év áll az EU-elnökség kulturális eseményeinek fókuszában, a két sorozatban vannak átfedések. Koncerteket, filmbemutatókat, kiállításokat az európai nagyvárosok nagykövetségei és a kulturális intézetek a Balassi Intézet felügyeletével önállóan is szerveznek, a Hungarofest feladata a koordináció, a szakmai háttér biztosítása. Úgy vélte, a programszervezés során számos európai intézmény bizonyult a két jeles alkalom miatt sokkal nyitottabbnak, befogadóbbnak, de természetesen döntő szavuk volt abban, mi az,...
« Előző
40782 | 40803 | 40824 | 40845 | 40866 | 40887 | 40908 | 40929 | 40950 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Több mint száz épületben pusztítottak...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- Még várják a jelentkezőket a Nyári...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Négy évtizede csaknem eltűntek, mára...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...
- A földről és a levegőből is irtják a...
- Orbán Viktor: a magyarok pénzének...