Megszűnik az informatika-oktatás?
2011. március 13. vasárnap 18:56

Informatikát oktató tanárok körében pár hete az a hír járja, hogy a kormány megszünteti a tantárgy oktatását az iskolákban. A Pécsi Újságnak két érintett helyi pedagógus nyilatkozott az ügyben: Sólyomné Baranyai Elza általános iskolában, Makány György pedig gimnáziumban avatja be az informatika rejtelmeibe a tanulókat.
Abban mindketten egyetértenek, hogy szakmailag semmi sem indokolja a tantárgy megszüntetését, gyakorlatilag nem hozhatók fel érvek a fennmaradása ellen. Sólyomné szerint „talán csak összekeverik az informatikát a számítástechnikával, bár annak megszüntetésével is oda jutnánk, mint annak idején a fizikaórák számának csökkentésével: hogy a műszaki egyetemek hallgatóhiánnyal küzdenek".
- Az informatika mint tantárgy az információs társadalom számára az, ami a Gutenberg-korszaknak az írás-olvasás. Az új írástudás, az informatikai technológia által formált világban való eligazodás eszköze nem velünk született tudás, azt az iskolában kell megtanulni - fogalmazott Makány György. Kollégájával egyetértésben hozzátette, a tantárgy közoktatásból való kivezetése lehetőséget nyújtana az informatikai magániskolák és képzések elterjedésének. Így pedig a jelenlegi egyetemisták-oktatók az üzleti szférában is jól boldogulhatnak, és semmi sem vonzaná őket vissza a tanításhoz.
Pécsett iskolánként két-három pedagógust érinthet az elképzelés. Ha az iskola vonzóvá akarja magát tenni az informatika oktatásával, a szabad órakerete terhére átmenthet legfeljebb egy állásnyi óraszámot - tette hozzá Makány, aki szerint több országban (India, Nagy-Britannia, Indonézia) az informatika komoly tantárgy:
- Sőt, a hivatalos iskolatípus alaptantárgyát képezi. Gazdasági, tudományos és tanulmányi versenyeken elért, masszívan javuló eredményeiket tekintve kellene hozzájuk igazodnunk - hangsúlyozta a pedagógus, aki amondó, hogy a helyzet nem sokáig lesz tartható.
Az egyetemeken évekig nem képeznek majd informatika-tanárokat, mert nem lesz értelme, a közoktatásból kivonult oktatók nem térnek vissza a pulpitusra, és az ezekből fakadó színvonalcsökkenés következtében a gyerekek behozhatatlan hátrányba kerülnek az említett államok diákjaival szemben. Ráadásul „iszonyú pénzeket fog az ország fizetni az importszakembereknek, hogy működtetni tudjuk az informatikai eszközöket" - fogalmazott tömören Sólyomné Baranyai Elza.
A kép az Apáczai Nevelési Központ 1. sz. általános iskolájában készült.
H. L. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Magyarország örömmel biztosít...
- Rengeteget pénzt fizettek meg önként...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Durva viharok, jégeső csaphat le...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Kitüntetést vehetett át a...
- Frissen végzett rendőrök álltak...