Műszaki vizsgára vihetjük autónkat a kormányhivatal nyílt napján
A Baranya Megyei Kormányhivatal május 24-én, szombaton a Pécsi Városi Gyermeknappal egybekötve az Expo Center területén ismét megrendezi a Kormányhivatali Nyílt Napot, amelynek keretében a Közlekedési Felügyelőség a korábbi évekhez hasonlóan, hatósági vizsgabázisán biztosítja a műszaki vizsgáztatás lehetőségét és az érdeklődő családoknak bemutatja a műszaki vizsgáztatás folyamatát is. E napon a műszaki vizsgáztatás egyik kiemelt célja, hogy lehetőséget adjon a járművek hétvégi vizsgáztatására azon járműtulajdonosok részére, akik munkahelyük vagy egyéb problémáik miatt hétköznap...Folytatódik a Kávéházi esték képzőművészeti sorozata
Május 16-án, pénteken 18 órakor folytatódik a Janus Pannonius Múzeum Kávéházi esték pécsi műbarátoknak elnevezésű sorozata. A Nappali kávézóban sorra kerülő eseményen ezúttal Horváth J. Károly (Pécs, 1873 - Pécs, 1961) festőművész Egy pécsi narancstorta emlékére (1895 körül) című alkotásáról és a művészről Nagy András esztéta, a JPM muzeológusa osztja meg gondolatait az érdeklődőkkel. A megnyitón közreműködik Szabó Kata Réka cukrász, a népszerű „Yokka" sütemények kitalálója és készítője, aki a képen ábrázolt narancstorta kapcsán beszél a sütemények kultúrtörténetéről és...
Gyermekhospice kongresszust rendeznek Pécsett
Május 15-én, csütörtökön rendezik meg Pécsett a Szemem Fénye Alapítvány által szervezett "Érintsd meg a szivárványt!" elnevezésű nemzetközi gyermekhospice kongresszus nyitó eseményét. A 10 órakor a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed E78-as rendezvénytermében kezdődő rendezvényen Páva Zsolt polgármester köszönti a megjelenteket.Feloldották az M6-as...
Újra lehet közlekedni az M6-os autópályán Mohács térségében a Pécs felé vezető oldalon, ahol korábban egy kamion és egy autó karambolja miatt zárták le a sztráda egyik oldalát - közölte...Weber Kristóf, néhány őt...
Múlt csütörtökön nyílt meg a Pécsi Galériában az a kiállítás, amely a nyolcvanas évek hazai underground közegének pécsi...
Módszertani központ és új...
Kedden délután átadták a a Koch Valéria Iskolaközpont Tiborc utcai felújított épületegyüttesét. Az ünnepélyes avatón részt...
Traffipax szerdán Pécsett...
Szerda reggel hét és éjszaka fél egy között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.00 - 09.00: Pécs, Mohácsi út09.10 - 11.10: Pécs,...57.900 Ft/fő! Dalmát körutazás
4 éjszaka Trogir környékén apartmanokban, reggelis ellátással. Utazás autóbusszal. Időpontok: 2014.06.05. 2014.09.10. 1....
Titkolják a zsaruk, hol...
Értesülésünk szerint tíz érkezik Pécsre abból a 160 sebességmérő-készülékből, amelyek néhány hónapon belül bevetésre készek. A...
Kiállítás nyílik a Klimóban alapításának 240. évfordulóján
240 éve, 1774 tavaszán alapította Klimo György püspök a Pécsi Egyetemi Könyvtár jogelődjét, a hajdani Pécsi Püspöki Könyvtárat – a mai Klimo Könyvtárat. Ez alkalomból május 22-én, csütörtökön 14.30-kor jubileumi kiállítás nyílik a Klimo-gyűjteményben. Itt bemutatásra kerülnek a bibliotéka kuriózumai, kódexei, egyedi kéziratai és nyomtatványai, valamint további érdekes gyűjteményei is. A vendégeket Dr. Udvardy György megyéspüspök, Dr. Bódis József rektor, Dr. Fischerné Dr. Dárdai Ágnes főigazgató köszönti. A kiállítást Dr. Szelestei Nagy László MTA-doktor, egyetemi tanár...Beregszászi Dekameron a Pécsi Harmadik Színházban
Egyik emblematikus előadásával, a Dekameronnal vendégszerepel a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház május 22-én a Pécsi Harmadik Színházban. A kárpátaljai társulat Vidnyánszky Attila rendezésében két alkalommal - 16 és 20 órakor is közönség elé lép. Boccaccio novellái a szerelmi-erotikus próza klasszikus művei, melyek a reneszánsz szellemiségére rímelőn az élet örömeihez való jogot hirdetik. A darab szereplői az 1348-as firenzei pestisjárvány elől menekülve szórakoztatják egymást a mesékkel, melyekben a szerelem őszinte, szabad, a korábbi kötöttségeket nem tűrő...
Kérésre a PÉTÁV felmelegíti a lakásunkat napi pár száz forintért
A PÉTÁV Kft. tájékoztatása szerint ugyan a hivatalos fűtési időszak május 15-én véget ér, azt követően továbbra is lehetőség van a fűtésszolgáltatás igénybevételére, megrendelés alapján. A megrendelést a közös képviselőknek, lakásszövetkezeteknek írásban kell a társaság ügyfélszolgálatának megküldeniük. A megrendelést a beérkezés időpontjától függően még aznap, de legkésőbb a megrendelést követő napon a szolgáltató teljesíti. A fűtési rendszer beindítását követően néhány óra múlva érezhetővé válik a lakások felmelegedése. A fűtés az erre az időszakra jellemző időjárási körülmények...
Eldobta a drogot, de a...
Kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Pécsi Rendőrkapitányság egy 30 éves kákicsi lakossal szemben. A járőrök május 12-én éjjel...Sarti 1.900 Ft/főtől!
7 éjszaka különböző típusú apartmanokban. Utazás egyénileg. Május 17-24. 8 nap/7 éjszaka 2-3-4 fős apartmanokban...
Csalás és a hatóság...
A Komlói Járásbíróságon a csalás és más bűncselekmények miatt Tribuszer Zoltánné ellen folyó büntetőperben hamarosan ítélet...
Öngyilkos lett a pécsi...
Felakasztotta magát egy férfi a pécsi büntetés végrehajtási intézetben. Az áldozat annak a négy embernek az egyike, akik decemberben és januárban négy baranyai nemzeti dohányboltot...Traffipax kedden Pécsett és...
Kedden reggel hét és éjszaka fél egy között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.00 - 09.00: Pécs, Nyugatipari út09.10 - 11.10: Pécs,...Szoborlopás? Kiderítettük,...
Olvasónk hívta fel a figyelmet arra, hogy az egykori Pécsi Vidámpark bejáratánál álló Napóra nevű szobor szőrén-szálán eltűnt....
Koppenhága, Észak Párizsa 135.000 Ft/főtől
3 éjszaka egy szép szállodában, melynek színvonala 3 és 4 csillag között van (Dániában nincs hivatalos kategorizálás). A szálloda a városközponttól 5 km-re található, a Városháza tér tömegközlekedéssel 25 perc alatt érhető el. Időpontok: Július 04-07.: 144.500 Ft + reptéri ill. Szeptember 05-08.: 135.000 Ft + reptéri ill. (a reptéri ill. kb. 37.000 Ft) Utazás: menetrend szerinti, közvetlen repülőjáratokkal, a helyszínen jó minőségű, légkondicionált autóbusszal (WC, DVD, italautomata). Szállás: 3 éjszaka egy szép, 3* és 4* közötti színvonalú szállodában. Ellátás:...
Festmény és dombormű határán: Major-kiállítás nyílik a JPM-ben
Major Kamill képzőművész alkotásaiból nyílik tárlat 2014. május 16-án 16 órakor a JPM Modern Magyar Képtárban (Pécs, Papnövelde u. 5.). A kiállításon olyan festmény és dombormű határán mozgó, anyagi és kulturális/szubkulturális rétegeket egymásra montírozó műveket csodálhatunk meg, amelyeket az alkotó a magaskultúrák absztrakt kódrendszerré formált írásjeleiből, szabad gesztusokból és a graffiti ősi és modern technikáiból hoz létre.
Elkészült a POSZT-OFF programtábla – íme, a lista
A XIV. POSzT - OFF Országos Fesztiválmelletti Fesztivált június 5-14. között rendezik meg, az alábbi programokkal: Pécsi Nemzeti Színház:június 5-14. - előcsarnokBagossy Levente makettjeijúnius 5-14. - parkolóFesztiválSzalona zongoránál: Borisz Jaksovjúnius 9. 15.00 - 2. próbateremA Nyílt Fórum felolvasószínházaTérey János: Epifánia királynő közreműködik: a Forte Társulatdramaturg: Enyedi Éva - rendező: Horváth CsabaBelvárosi Könyvtár:június 5-14. Retró könyvudvara Csorba Győző Könyvtár programjaiRészletes program: http://www.baralib.hu/ www.facebook.com/baralibjúnius 5....
« Előző
30429 | 30450 | 30471 | 30492 | 30513 | 30534 | 30555 | 30576 | 30597 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tovább melegszik az idő, 32 fok is...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett...
- Pünkösd után sem pihennek a NAV...
- Balog Zoltán: nem volt kormányzati...
- Új erdészeti víztározót hoznak létre...
- Különleges rekordkísérletre...
- Erdő Péter üzenete pünkösdvasárnap: a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...

