Háromnapos lelkigyakorlatot tartanak Máriagyűdön

A máriagyűdi plébánia szervezésében, március 20. és 22. között nagyböjti lelkigyakorlat lesz, melyet fr. Ocsovai Grácián zalaegerszegi plébános, házfőnök atya tart. A lelkigyakorlatra mindazokat várják, akik Grácián atya útmutatásával, a Máriagyűdi Kegyhely környezetében szeretnének felkészülni Húsvét ünnepére - közölte a Pécsi Egyházmegye. Manapság nagyon sokan böjtölnek testi, egészségügyi indíttatásból, legyen szó akár diétáról, sportról vagy szépségmegőrzésről. De a fontos kérdés az, hogy mire, kire fordítjuk a lemondást, a felajánlást. Keressük az örök értékeket: az Istent, a...

A Kisfaludy Károly Gimnázium búcsúzik egykori tanárától, igazgatóhelyettesétől

A napokban kapta a tragikus hírt a Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium: meghalt Polányi Géza. Az intézmény közel négy évtizedig volt tanárára, majd igazgatóhelyettesére az alábbi sorokkal emlékezik az iskola: „Polányi Géza 1935. szeptember 1-jén született Simontornyán, általános iskolai tanulmányait is itt végezte, majd a gyönki gimnáziumban érettségizett. 1953 és 1957 között a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Karának hallgatója volt, ahol földrajz-történelem szakon szerzett diplomát. Ezt követően lett a Kisfaludy Károly Gimnázium tanára. 1960-ban megnősült,...

Száznégy településen működik Baranyában az ügysegédi rendszer

Száznégy településen működik Baranyában az ügysegédi rendszer Dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott sajtóközleménye az ügysegédi rendszer baranyai bővítéséről. "A Magyary Program keretében megvalósuló államigazgatási reform eredményeként több mint két éve működnek a megyei kormányhivatalok járási hivatalai - Baranya megyében 10 járási hivatal került kialakításra - , amelyeknek legfontosabb feladata a megyei szintnél alacsonyabb szinten intézendő államigazgatási feladatok ellátása. A fő cél, hogy az államigazgatás minél közelebb kerüljön a lakossághoz. Ennek jegyében a járási hivatalok már működésük kezdetén azonnal megkezdték a települési...

Pécs anyagilag is támogatta...

Pécs anyagilag is támogatta a beruházást: 420 dolgozót keres az amerikai cég az új, itteni üzemébe Három és fél milliárd forintos beruházással 420 új munkahelyet hoz létre a Harman amerikai hangtechnika-gyártó cég -...

Gázvezetéket vágott át egy...

Gázvezetéket vágott át egy munkagép Magyarteleken A sellyei katasztrófavédelmi őrs hivatásos tűzoltói biztosítják a helyszínt a Baranya megyei Magyarteleken, ahol egy munkagép...

A ZSKN balett-termében...

A ZSKN balett-termében tanulhatnak a gyerekek A Zsolnay Negyed igazi balett-termében a sokak által szeretett művészi táncot tanulhatják a gyerekek. Március 5-én 16.30-tól a...

Pár éven belül tömegesen...

Pár éven belül tömegesen mennek majd nyugdíjba a pécsi háziorvosok - akkor mi lesz?... Egyre nagyobb gondot okoz Baranyában, hogy kevesen látnak fantáziát a háziorvosi hivatásban. Dr. Princz János szerint Pécsett...

Alattad a föld, fölötted az...

Alattad a föld, fölötted az ég... nálad a fényképezőgép! - Interjú az asztrofotográfussal Több égitestet is elneveztek róla, fotóit a NASA többször választotta a nap fotójának, A The World At Night szervezet egyetlen...

Látogatóközpont épült a...

Látogatóközpont épült a pécsi erőmű bemutatására Lakossági ismeretterjesztő központot létesített a Veolia cégcsoporthoz tartozó Pannonpower pécsi erőműve a biomassza-alapú...

A pécsi nyílt napon vizsgálatokat is végez a fogyasztóvédelem

Világszerte március 15-én tartják meg a fogyasztók világnapját annak emlékére, hogy John F. Kennedy amerikai elnök 1962-ben ezen a napon hirdette ki a négy alapvető fogyasztói jogot (a biztonsághoz, az információhoz, a választáshoz és a képviselethez való jog) összefoglaló történelmi nyilatkozatát. Az évek során a fogyasztói jogok száma nyolcra emelkedett, (meghallgatás, kártérítés, oktatás, egészséges környezet), és ezek alapján alakította ki működését a Fogyasztóvédelmi Világszervezet, valamint az egyes országok saját fogyasztóvédelmi hivatalai is. A fogyasztók világnapját 1983...

Nem vitte orvoshoz magatehetetlen kutyáját

Egy mohácsi lakos tett bejelentést március 3-án, kedden délelőtt a rendőrség ügyeletére, hogy a szomszéd kutyája több napja keservesen vonyít.  A kiérkező rendőrök a ház udvarán egy földön fekvő, magatehetetlen állatot találtak. A beszerzett adatok alapján megállapították, hogy a 11 éves rottweiler fajtájú kutya betegségéből kifolyólag bénult le, azonban a már hetek óta felállni képtelen ebet a gazdája szenvedései ellenére nem látta el, orvosi ellátást részére nem biztosított. A 38 éves férfit gyanúsítottként kihallgatták, ellene állatkínzás bűntett elkövetésének megalapozott...

Pénteken mutatják be a Csíksolymói passiót a Nemzetiben

Az előadás bemutatója március 6-án, pénteken 19 órakor lesz a Pécsi Nemzeti Színház Nagyszínházában, ezt követően az évad végéig megtekinthető. Az előadást nemcsak a téma és a műfaj hitéleti jelentősége, hanem a feldolgozott anyag felbecsülhetetlenül fontos kultúrtörténeti és néprajzi vonatkozása miatt is kiemelten ajánljuk nézőink figyelmébe. A 18. század második felében a ferences szerzetesek által lejegyzett drámákból Balogh Elemér és Kerényi Imre, 1981-ben a legendás Várszínház-béli előadáshoz készített egy szövegváltozatot „Csíksomlyói passió" címmel, amelyet...

Másodfokon is letöltendő...

Enyhítette a Pécsi Ítélőtábla kedden a pécsi temetkezési vállalat volt ügyvezetőjének és társának büntetését a cégnek okozott mintegy 21 millió forint vagyoni hátránnyal és kárral...

Lehet, hogy önnek is jár...

Lehet, hogy önnek is jár önkormányzati támogatás, csak még nem tud róla? Akkor ezt olvassa el! Márciustól a rászorultsági alapon járó, eddig az önkormányzatoktól kérhető támogatások egy része már a járási hivatalokban...

Pécsi diákok is részt...

Pécsi diákok is részt vesznek a törökországi tájfutó vb-n Április közepén Törökországban rendezi a Nemzetközi Iskolai Sportszövetség a tájfutó világbajnokságot, ahol a Szent Mór...

Már több mint ezren látták...

Mintegy ezerháromszázan látták már azt az I. világháborús tárlatot, amely 2014 decemberében nyílt a pécsi Csontváry Múzeumban. A látogatói adatok alapján a kiállítás eddig az általános-...

Pornográf képekkel zsarolt...

Büntetőeljárást indított a rendőrség egy komlói férfi ellen, aki pornográf felvételek készítésére vett rá egy kislányt, majd a képeket elküldte a gyermek ismerőseinek - tájékoztatott a...

Az erdész buktatta le a...

Az erdész buktatta le a fatolvajokat Pécsbányán A láncfűrész hangjára figyelt fel a közelben dolgozó erdész, aki megzavarta a pécsbányai erdőterületről akácfákat kivágó...

Tűz volt hajnalban Pécs keleti városrészében

Tűz volt hajnalban Pécs keleti városrészében Kedden, hajnali három órakor érkezett a segélyhívás a katasztrófavédelem megyei műveletirányító központjában, mely szerint egy Kölcsey úti családi ház alagsorából füst gomolyog ki. A száz négyzetméter alapterületű családi ház alatt lévő, körülbelül huszonöt négyzetméteres kazánházban keletkezett a tűz. A lángok gyorsan terjedtek, mert sok éghető anyagot tároltak a helyiségben. Lángra kapott több kupac papírhulladék és a helyiségben tárolt tűzifa is. A pécsi hivatásos tűzoltók áramatalanították az épületet, elzárták a gázfőelzárót, majd megkezdték a tűz oltását. Légzőkészülék...

Vesztegetni próbált egy ügyvéd a pécsi börtönben

A Pécsi Járási Ügyészség hivatali vesztegetés bűntette miatt emelt vádat egy budapesti ügyvéd ellen, aki a pécsi börtön nevelőjét próbálta megvesztegetni. Az ügyvédként dolgozó vádlott meghatalmazott védőként járt el az egyik ügyfele érdekében, akit a pécsi büntetés-végrehajtási intézetben tartottak fogva. Az ügyvéd az egyik ügyvédi látogatása során cigarettát akart átadni védencének, ezért a bv. intézetben dolgozó nevelőt kérte meg annak átadására. Mivel a nevelőtiszt ezt elutasította a vádlott ötezer forintot akart átadni a börtön alkalmazottjának, azért hogy hivatali...

Szarvascsordába rohant az InterCity, késnek a pécsi vonatok

Szarvascsordába rohant az InterCity, késnek a pécsi vonatok Szarvascsordába rohant egy InterCity a Tolna megyei Keszőhidegkút-Gyönk és Szakály-Hőgyész állomások között hétfő este, több vonat is késik a pécsi vonalon - tájékoztatott a Mávinform. A baleset a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vasútvonalon történt. A Zágrábból Budapestre közlekedő Rippl-Rónai InterCity mozdonya annyira megrongálódott, hogy nem tudta folytatni az útját - olvasható a közleményben. A Budapestről Pécsre közlekedő PTE InterCity mozdonyát leakasztották Keszőhidekút-Gyönk állomáson, hogy felszabadítsák a pályát. A segélymozdony is elindult Dombóvárról. A két InterCity...