Megrázó kísérleteket végeznek a Zsolnay Negyedben
Megrázó kísérleteket mutatnak be a Zsolnay Negyed Varázsóra elnevezésű ismeretterjesztő programjának keretein belül. Az előadás december 29-én, délután fél háromkor várja látogatóit.A Varázsóra - fizikai kísérletek izgalmas fizikaórákat rejt, melyek során a látogatók játékos formában, látványos fizikai kísérletek segítségével bővíthetik természettudományos ismereteiket. A Varázsóra az embert körülvevő világ jelenségeire ad magyarázatot. Választ kaphatnak például arra, mi történne a tárgyakkal, ha hidegebb lenne a Földön mint a Marson, vagy hogyan találkozhatnak a hanghullámok...
Pécs is ott van a legnépszerűbb városok között - sok turistát várnak szilveszterezni
Az év utolsó napjaiban nagy rohamra készülhetnek a magyarországi szállásadók, más városok mellett Pécs is a legnépszerűbb célpontok között van, ez derült ki egy szállásokat kínáló internetes oldal foglalási adataiból. A portál MTI-hez hétfőn eljuttatott felmérése szerint a fürdővárosok a legnépszerűbb szilveszteri úti célok, a legtöbb vendégre sorrendben Budapest, Hajdúszoboszló, Eger, Siófok, Gyula, Pécs és Miskolctapolca számíthat.Egy tipikus, 2 fős, 2 éjszakás szilveszteri kikapcsolódás 70 ezer forintba kerül, de aki keres, találhat 1700 forintos szállást az év utolsó...
Ismét játszhatunk a tűzzel - Pécsett is kinyitottak a tűzijátékokat árusító kereskedők
Hétfőtől az év utolsó napjáig vásárolhatunk tűzijátékokat - Pécsett mintegy húsz, Mohácson, Komlón, Siklóson és Szigetváron összesen további csaknem tíz helyen. Akár már néhány százasért is játszhatunk a tűzzel, de azért nem árt vigyázni, Pécsen például két éve két erkély is kigyulladt az óvatlan mulatozás során. Pécsett és a megye nagyobb városaiban a hétfőtől az ilyenkor megszokott helyeken, elsősorban a forgalmas tereken, utcákon, valamint a bevásárló-központok parkolóiban már felkereshetők azok a kereskedők, akik a szilveszteri bulik egyik legnépszerűbb kellékét, a...
Égbolti állatokkal...
Állatok az égbolton című, gyerekeknek szóló előadást tart a Planetárium december 29-én, délelőtt 11 órától.Az ember mindig...
Elfogták az országosan...
Országos körözés volt érvényben egy pécsi férfival szemben, akit Pécsett sikerült elfogni a rendőröknek. Országos körözést adtak ki arra a pécsi férfire, akit csalás elkövetése miatt...Az évtized kiállítása:...
A nagy érdeklődés miatt egy hónappal meghosszabbították a Csontváry Kosztka Tivadar életművének nagy részét bemutató fővárosi...
Budapesten újabb egy...
A nagy érdeklődés miatt egy hónappal meghosszabbították a Csontváry Kosztka Tivadar életművének nagy részét bemutató fővárosi kiállítás nyitva tartását. A tárlat így 2016. január 31-ig...Tejben fürdik Pécs: ködbe...
Tovább tart a ködös időjárás Pécsett is: hétfőn reggel is sűrű, tejszerű köd borította a várost. A távirati iroda...
Az eszékieknek mutathatja...
Zsolnay-kiállítással, gasztronómiai bemutatóval, borkóstolóval mutatkozhat be Pécs jövő nyáron Eszéken, a délvidéki városban...
Traffipax hétfőn Pécsett és környékén
Hétfőn reggel háromnegyed nyolc és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30-07.30: Pécs, Tüskésréti út07.45-08.45: Pécs, Mohácsi út09.00-10.00: Pécs, Zsolnay Vilmos út10.15-11.15: Pécs, Pécsváradi út12.15-13.15: Pécs, Üszögi út13.30-14.30: Bogád, Kossuth utca14.45-15.45: Pécs, Üszögi út16.00-17.00: Pécs, Komlói út17.15-18.15: Pécs, Hársfa út18.30-19.30: Pécs, Engel János út19.45-21.00: Pécs, József Attila út
Tűz volt egy komlói tömbház szemétledobójában
Füstöt érzékeltek a lakók Komlón, a Berek utca egyik tízemeletes épületében. A Katasztrófavédelem közlése szerint arról érkezett bejelentés hozzájuk vasárnap délután, hogy füst áramlik a szemétledobóból. A Berek utcában található tízemeletes épülethez a komlói hivatásos tűzoltók vonultak ki, akik elfojtották a tüzet, s átszellőztették az érintett helyiségeket.Knoch Viktor beírta magát a honi gyorskorcsolya történelmébe, de az utcán nem ismerik fel
Nem túlzás, sporttörténelmi sikerek fűződnek a pécsi Knoch Viktor nevéhez. A gyorskorcsolyázó a 2006-os olimpiai ötödik helyezés után idén februárban egyéniben, majd decemberben csapatban is világkupát nyert - utóbbit a szintén pécsi Burján Csabával együtt. A sportoló munkatársunknak többek közt a siker titkáról, a városhoz kötődő viszonyáról és még a motoros vizsgájáról is beszélt. - A szakszövetség szavazásán az év sportolójának választották. Foglalkozik az ilyen jellegű díjakkal? - Természetesen jól esik minden elismerés, de számomra az olimpiai, a világbajnoki és világkupa...
Forgalomkorlátozás:...
Felborult egy személygépkocsi Mecseknádasd térségében, az Ófalu felé vezető úton, vasárnap délután négy óra körül. A bonyhádi katasztrófavédelmi őrs hivatásos tűzoltói és a helyi...Szülő és gyermek együtt...
Gyermek és felnőtt közönségével együtt búcsúztatja az óévet a pécsi Bóbita Bábszínház szerdán, a "Szárnyas malac...
Így tartanak nyitva a...
A két ünnep között, illetve az újév első napjaiban a következők szerint kereshetők fel a Duna-Dráva Nemzeti Park...
Hónapokon át zaklatta volt...
M. Antal telefonon és személyesen is fenyegette volt feleségét. Vádat emelhetnek ellene. A rendőrség közlése szerint az...
Tűz ütött ki egy pécsbányai...
Karácsony másnapján csaptak fel a lángok a Debreceni Márton utcában. Szombaton délután riasztották a pécsi tűzoltókat a...
Menetszél - a Kiscsillag...
Kedden este hét órától a Kiscsillag és a zenekar vendégei ünnepi akusztikus koncertet adnak a Kodály Központban. A...
Traffipax vasárnap Pécsett és környékén
Vasárnap reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30-07.30: Pécs, Tüskésréti út07.45-08.45: Pécs, Mohácsi út09.00-10.00: Pécs, Zsolnay Vilmos út10.15-11.15: Pécs, Pécsváradi út12.15-13.15: Pécs, Üszögi út13.30-14.30: Bogád, Kossuth utca14.45-15.45: Pécs, Üszögi út16.00-17.00: Pécs, Komlói út17.15-18.15: Pécs, Hársfa út18.30-19.30: Pécs, Engel János út19.45-21.00: Pécs, József Attila út
A Pannon Filharmonikusokkal turnézik Boros Misi, rangos svájci koncerttermekben muzsikálnak
Svájc rangos koncerttermeiben lép fel december 26. és 30. között a pécsi Pannon Filharmonikus Zenekar magyar és svájci szólistákkal, mások mellett Boros Misivel. Mint arról a szervezők az MTI-t hétfőn tájékoztatták, a hat hangversenyből álló koncertsorozat első állomása a zürichi Tonhalle nagyterme lesz. A pécsi Kodály Központ rezidens zenekara bemutatkozik Bernben, Bázelban és Genfben is. A koncertsorozat műsorán Carl Orff, Beethoven, ifjabb Johann Strauss és Mozart művei szerepelnek. Szólistaként a Virtuózok műsorból megismert Boros Misi zongorista, valamint Katarzyna...
Vendégül látta a pécsi Szent Egyed közösség a szegényeket és a hajléktalanokat
Karácsonyi ünneplésre és ebédre hívta meg szegény barátait december 25-én a pécsi Szent Egyed közösség. A rászorulók, szociális otthonban élők és hajléktalanok a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának dísztermében gyűltek össze karácsony első napján. „Karácsony a befogadás ünnepe: közösségünk befogadja azokat, akiket mások nem fogadnak be. Az idei karácsonykor különösen fontos a könyörületesség, hiszen december 8-án elkezdődött az irgalmasság éve. A karácsonyi ebédre meghívtuk nélkülöző barátainkat, mindazokat, akiket év közben is szolgálunk. Így jön létre a közösség,...
« Előző
24906 | 24927 | 24948 | 24969 | 24990 | 25011 | 25032 | 25053 | 25074 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Népviseletben járultak elsőáldozáshoz...
- Két baranyai tóba is érkezett...
- Gólyaszámlálásra várják az...
- Új erdészeti víztározót hoznak létre...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Új versenytársat kaptak a pécsi...
- Mire is emlékezünk pünkösd ünnepén, a...
- Faggyal, havazással és széllel...

