Időszakos útlezárásokra kell készülni csütörtökön Pécsett

Két útszakaszt is lezárnak egy időre Pécsett csütörtökön, a 44-es buszok terelőútvonalon közlekednek - olvasható a BIOKOM Nonprofit Kft. szerda délutáni közleményében. Február 11-én, csütörtökön 9 órától 12 óra 30 percig Pécsett, a Janus Pannonius utca Szent István tér és Vörösmarty Mihály utca közötti útszakasza időszakosan, kisebb időintervallumokra teljes lezárásra kerül. Az érintett területen a parkolási szabályok erre az időszakra megváltoznak. A BIOKOM munkatársai kérik, hogy az ideiglenesen kihelyezett KRESZ táblák hatályára fokozottan ügyeljenek, mert eltérnek a...

Szalagkorlátnak ütközött egy teherkocsi Mecseknádasdnál

A 6-os főút 170-es kilométerénél több tonna cement zúdult le a teherautóról. Február 10-én 8 óra 45 perc körüli időben a 6-os számú főúton a mecseknádasdi szerpentin közelében egy Pécs irányába közlekedő teherautó a vizes úttesten vélhetően megcsúszott és rakománya az árokba borult. A balesetben személyi sérülés nem történt. A teherautó műszaki mentésének ideje alatt a rendőrök teljes szélességen lezárták az említett útszakaszt. A rendőrök 15 óra 10 perckor oldották fel a forgalomkorlátozást.    

Polgármestert választanak vasárnap Szemelyben

Polgármestert választanak vasárnap Szemelyben Polgármestert és helyi képviselőket is választanak vasárnap a Baranya megyei Szemelyben - közölte a helyi választási iroda vezetője szerdán az MTI megkeresésére. Szauer Tímea jegyző tájékoztatása szerint az időközi önkormányzati választást azért kellett kiírni, mert a képviselő-testület tavaly novemberben feloszlatta magát. Hozzátette, a 477 lakosú község választói névjegyzékében 396-an szerepelnek, ennyien járulhatnak szavazóurnához. A jegyző közölte, a településvezetői tisztségért hárman indulnak: Szemely korábbi független polgármestere, Dani Zoltán, a szintén független Kumli...

Mese, vers a hitoktatásban:...

Mese, vers a hitoktatásban: Miklya Zsolt volt a vendég Hitoktatói továbbképzést tartottak a napokban a Dóm-kőtárban. A meghívott előadó Miklya Zsolt költő volt, a Parakletos...

A becsületesen fizető lenne...

A becsületesen fizető lenne a balek? - A több százezres közösköltség-tartozás sem számít egyedinek Pécsett Hatszázezer forintos közösköltség-hátralékkal rendelkezik egy család az egyik kertvárosi tízemeletes házban - tudtuk meg egyik...

Megnyílt az Eximbank pécsi...

Megnyílt a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által felügyelt Eximbank Zrt. dél-dunántúli képviselete szerdán Pécsett. Puskás András, az Eximbank vezérigazgató-helyettese a...

Az adóhivatal mukatársai is...

Az adóhivatal mukatársai is busóztak - nekik is bejött A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAVI) baranyai revizorai és pénzügyőrei együtt ellenőrizték a busójáráson a kitelepült...

Megtépte, kifosztotta volt...

Megtépte, kifosztotta volt nejét egy pécsi férfi A Mezőszél utcában támadt rá volt feleségére kedden egy 35 éves férfi.  A rendőrség tájékoztatása szerint kedden délután...

Vádat emeltek egy baranyai...

Vádat emeltek egy baranyai polgármester ellen - sikkasztott is az ügyészség szerint Többek között jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat egy dél-baranyai falu...

Ezt olvashatjuk a Jelenkor februári számában

Ezt olvashatjuk a Jelenkor februári számában Már kapható a pécsi irodalmi folyóirat, a Jelenkor januári száma. Íme, a tartalom:  A versrovatban Marno János, Kukorelly Endre, Tatár Sándor, Röhrig Géza, Sipos Tamás és Beck Tamás versei olvashatók. A prózarovat Darvasi László és Egressy Zoltán regényrészletei mellett David Foster Wallace elbeszélését közli (Kemény Lili fordításában).A tanulmányrovatban Balogh Tamás Cs. Szabó László 1946/47-ben tartott főiskolai Erasmus-előadásairól ír. Csordás Gábor Montaigne egyik sorához fűz fordítástörténeti és filológiai-filozófiai kommentárt. A kritikarovatban Térey János A Legkisebb...

Legalább tízezren búcsúztatták kedden a telet és az idei busójárást Mohácson

Legalább tízezren búcsúztatták kedden a telet és az idei busójárást Mohácson A hagyományos húshagyókeddi máglyagyújtással és a telet jelképező koporsó elégetésével véget ért Mohácson az idei busójárás. A város főterén kedden este is sok ezren voltak.  Szinte biztos, hogy az idei busójárás a látogatók számát tekintve több rekordot is megdöntött. Alighanem még sosem látogattak el annyian az esemény szombati és vasárnapi programjaira, mint idén. Sőt, ugyanez elmondható húshagyókeddre is. A Széchenyi téren - ahol bő egy évtizede még csak jórészt csak mohácsiak voltak jelen ilyenkor - legalább tízezren gyűltek össze ismét, hogy elbúcsúztassák a telet...

Traffipax szerdán Pécsett és környékén

Traffipax szerdán Pécsett és környékén Szerdán reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:  06.30-07.30: Pécs, Komlói út07.45-08.45: Pécs, Üszögi út09.00-10.00: Bogád, Kossuth utca10.15-11.15: Romonya, Béke utca12.15-13.15: Pécs, Üszögi út13.30-14.30: Pécs, Mohácsi út14.45-15.45: Kozármisleny, Pécsi út16.00-17.00: 57-es főút Pécs - Birján közötti szakasza17.15-18.15: Pécs, Siklósi út18.30-19.30: Pécs, Keszüi út19.45-21.00: Pécs, Megyeri út

Óvodások látogatták meg a...

Óvodások látogatták meg a pécsi tűzoltókat a laktanyában Rajzokkal készültek a gyerekek a nem mindennapi vendégségbe. Már hetek óta készültek a Nyugati Városrészi Óvoda Radnóti Miklós...

Figyelem, robbantás: térdre...

Figyelem, robbantás: térdre rogyasztották az egykori pécsi hőerőmű épületét Úgynevezett irányított robbantással szinte teljes egészében megsemmisítették kedden délután az egykori pécsi hőerőmű épületét....

Búcsúzik Ujvári Jenőtől a...

Az MSZP Pécsi Városi Szervezete az alábbi sajtóközleményt adta ki Ujvári Jenő, Pécs egykori alpolgármesterének halála kapcsán.  „Tisztelettel búcsúzunk dr. Ujvári Jenőtől,...

Pécsi kiállítás szépségről,...

Pécsi kiállítás szépségről, reklámról és a női ideálról A Szépség és a reklám - A női ideál alakulása a 20. század első felében címmel új tárlat nyílik Pécsett. A Magyar Kereskedelmi...

"Példátlan fejlesztés előtt...

Megalapozhatja a Pécsi Tudományegyetem (PTE) jövőjét a hamarosan elinduló, példátlan fejlesztés - jelentette ki Bódis József...

Ékszereket lopott a...

Ékszereket lopott a házaspár egy pécsi lakásból Ülőgarnitúra-vásárlás ürügyén jutottak be az uránvárosi lakásba, majd ékszerekkel távoztak.Egy házaspár február 8-án délután...

Így változik a pécsi kormányablakok nyitva tartása

Így változik a pécsi kormányablakok nyitva tartása A Baranya Megyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint Pécsett 2016. február 15-től módosul a kormányablakok ügyfélfogadási rendje.A pécsi kormányablakok 2016. február 15-étől az alábbiak szerint várják az ügyfeleket.Belváros: 7621 Pécs, Kossuth tér 1-3. Hétfő: 07:00 - 17:00Kedd: 08:00 - 16:00Szerda: 08:00 - 16:00Csütörtök: 08:00 - 18:00Péntek: 08:00 - 15:30Főpályaudvar: 7623 Pécs, Indóház tér 1. Hétfő: 07:00 - 17:00Kedd: 08:00 - 12:00Szerda: 08:00 - 16:00Csütörtök: 08:00 - 18:00Péntek: 08:00 - 13:30 Kertváros: 7632 Pécs, Aidinger János út 43.Hétfő: 07:00 - 17:00Kedd: 08:00 -...

Traffipax kedden Pécsett és környékén

Traffipax kedden Pécsett és környékén Kedden reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:06.30-07.30: Pécs, Komlói út07.45-08.45: Pécs, Üszögi út09.00-10.00: Bogád, Kossuth utca10.15-11.15: Romonya, Béke utca12.15-13.15: Pécs, Üszögi út13.30-14.30: Pécs, Mohácsi út14.45-15.45: Kozármisleny, Pécsi út16.00-17.00: 57-es főút Pécs - Birján közötti szakasza17.15-18.15: Pécs, Siklósi út18.30-19.30: Pécs, Keszüi út19.45-21.00: Pécs, Megyeri út 

Ezért rendkívüli az idei szentév a megyéspüspök szerint

Ezért rendkívüli az idei szentév a megyéspüspök szerint A Pálos Baráti Kör összetartó közösséget alkot azokból, akik érdeklődnek a közel 800 éves rend és a pálos lelkiség iránt, és imádkoznak a szerzetesekért. A Baráti Kör megszokott programja az éves előadássorozat, amelynek idén az irgalmasság a központi témája. A szentmise után a nyitóelőadást Udvardy György megyéspüspök tartotta február 5-én a Pálos-Szent Imre Templomban.Idén az irgalmasság köré szervezték a Pálos Baráti Kör előadássorozatának tematikáját - a választás a rendkívüli szentév kapcsán esett erre. Minden hónapban más vendég tart előadást, mindig egy meghatározott...